A politikai beszédek sorában az évértékelő mindenképpen egy külön műfaj

 

Ma tartja szokásos évértékelőjét Orbán Viktor. A miniszterelnök a Várkert Bazárban mondja el a beszédet. Három órakor kezdődik a rendezvény, amelyet itt az M1 élőben közvetít.

A politikai beszédek sorában az évértékelő mindenképpen egy külön műfaj, Magyarországon Orbán Viktor nevéhez fűződik ennek meghonosítása – mondta el Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője.

Vannak persze nemzetközi példák is: például az Egyesült Államokban az unió helyzetéről tartott évértékelő már egy nagyon rég óta bevett szokás, az egész év szempontjából fontos előadása az amerikai elnöknek.

A szakértő hozzátette: 1999-ben Orbán Viktor miniszterelnök honosította ezt meg hazánkban, azóta ezt megpróbálták silány másolatban utánozni. Ugyanakkor az eredetit még mindig Orbán Viktor mondja.

Olyan amerikai importról van szó, amelyre büszkék lehetünk – fogalmazott Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője az M1 aktuális csatornán.

Megindult Magyarországon a kampányidőszak, még az ellenzék is várja, hogy valamilyen bejelentést tegyen Orbán Viktor miniszterelnök. Az évértékelő beszéd egyben egy kampányesemény is – vélekedett a szakértő.

Az ellenzék mindig azt mondja, hogy nincs a Fidesznek programja. A program definíciója a mai világban átértelmeződött, az évértékelő beszédek mind-mind programbeszédek is egyben – tette hozzá.