Kampánystart - Rendezvényt tartott a DK és az LMP is

 

Szombaton a Demokratikus Koalíció kongresszusán Gyurcsány Ferenc, a Lehet Más a Politika országértékelő rendezvényén pedig beszédet mondott Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje.

Gyurcsány Ferenc a párt szombati budapesti kongresszusán, ami egyben a kampánynyitó nagyrendezvényük is volt, azt mondta, hogy első intézkedésként eltávolítják hivatalából Polt Péter legfőbb ügyészt és ezután Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez. Másfélszeres béremelést ígért az orvosoknak és ápolóknak, valamint bejelentette, hogy ingyenessé teszik a gázt, a villanyt és vizet, amennyiben nyernek.

Elmondta, hogy módosítanák a választójogi törvényt is, hogy ne szavazhasson az, aki soha nem élt Magyarországon.

Szél Bernadett szerint a következő évtizedekről dönt az ország áprilisban az országgyűlési választásokon, a jelenlegi kormányzat ugyanis a jövőt lopja el. Az LMP miniszterelnök-jelöltje szombati, budapesti országértékelő beszédében – idézve Antall József egykori miniszterelnököt – úgy fogalmazott: 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni, de nemcsak a határon túli millióké, hanem az országot elhagyó százezreké is.