A honvédelmi minisztert támadja a DK

 

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint „politikai pedofília”, hogy Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda KDNP-s országgyűlési képviselője gyerekekkel kampányol.

Gy. Németh Erzsébet az ellenzéki párt fővárosi képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormánypárti politikus egy helyi lapban és közösségi oldalán olyan képeket jelentetett meg, amelyeken mások mellett gyerekekkel látható, például egy óvoda megnyitóján. A DK elsősorban arra kíváncsi, hogy Simicskó István kérte-e a gyerekek szüleinek beleegyezését a fotók megjelentetéséhez – fűzte hozzá.

Gy. Németh Erzsébet azt ajánlotta a politikusnak, hogy Vona Gábor Jobbik-elnökhöz hasonlóan “inkább macskákkal és kutyákkal kampányoljon”. Véleménye szerint a miniszternek széles körű megjelenést biztosító XI. kerületi Újbuda című újságot “gyakorlatilag Simicskó Facebook-oldaláról szerkesztik”. A fővárosi képviselő azt is kifogásolta, hogy a miniszter olyan beruházásokkal kampányol, amelyekhez semmi köze, mert azok uniós forrásokból készültek el, nem pedig kormányzati pénzből.