Fidesz: A magyar családok jutnak a harmadik legalacsonyabb átlagáron gázhoz Európában

 

Európában a magyar családok jutnak a harmadik legalacsonyabb átlagáron a gázhoz – reagált a Fidesz-frakció szerdán Tóth Bertalan MSZP-s politikus kijelentéseire. A szocialista frakcióvezető előzőleg azt mondta, hogy a Fidesz nyerészkedett a rezsicsökkentéssel, 2013 és 2017 között a becslések szerint összesen hetvenezer forintot vettek ki a magyar családok zsebéből azzal, hogy „az indokoltnál magasabban határozták meg a gáz árát”.

A reagálásban kiemelték, azok a szocialisták beszélnek, akik a választási kampányukban azt ígérték, hogy nem lesz gázáremelés, aztán kormányra kerülve háromszorosára emelték a gáz árát.

„A rezsicsökkentéssel a gáz ára átlagosan 25 százalékkal csökkent, és a rezsicsökkentés eredményét ötödik éve megvédjük” – írták, jelezve, a fogyasztók minden egyes gázszámlán láthatják, hogy eddig mennyit spóroltak a rezsicsökkentéssel.