Törcsi: Vona a választók többségének véleményével szemben foglal állást

 

Vona Gábor muszlim fiatalok előtt, törökül tesz hitet Allah mellett – írja a Mandiner.hu, amely egy videót is közölt az eseményről. A Híradó.hu által megkérdezett szakértő szerint nem csak a magyar választók többségének véleményével szemben foglal állást a Jobbik elnöke, de saját hitelességét is rombolja.

A Mandiner birtokába jutott felvételen Vona Gábor, a Jobbik elnöke muszlim fiatalok előtt, török nyelven tesz hitet Allah mellett. A vélhetően mobiltelefonnal készített felvételen Vona Gábor törökül beszél, és azt mondta: „Mi Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság, akik bátran ellenállnak a rossznak, és senkitől nem félnek, csakis Allahtól”.

A pártelnök Allah mellett hitet tevő mondatait üdvrivalgással fogadja a feltehetően török közönség – írja a Mandiner.

Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója a Híradó.hu-nak ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a Jobbik, illetve Vona Gábor, amikor még nem azt tűzte ki célul maga elé, hogy néppártosodjon és megfeleljen a balliberális értelmiségnek, akkor saját elmondása szerint is radikális jobboldali, már-már szélsőjobboldali pártot vezetett. Ekkor olyan nemzetközi kapcsolatokat keresett, amelyek hajlamosak arra, hogy az Európai Unió területén radikális gondolatokat valló pártokat támogassanak – magyarázta Törcsi Péter, hozzátéve, hogy Vona Gábor egyébként több ízben járt a Közel-Keleten, nemcsak Törökországban, hanem Iránban is – politikai kapcsolatot keresve.

Valószínűleg egy ilyen útján került kapcsolatba valamilyen török politikai szervezettel, így többek között feltehetően a szélsőséges Szürke Farkasok nevű török szervezettel is, melynek egyébként feltehetően paramilitáris szervezete is van – fűzte hozzá a kutatási igazgató.

Bár a videóból nem derül ki, hogy a felvétel pontosan milyen szervezet rendezvényén készült, de mindenképpen aggodalomra ad okot, ha bármely magyar politikus egy ismeretlen szervezet rendezvényén Allah és az iszlám mellett tesz hitet úgy, hogy közben Magyarországon nem azt kommunikálja, hogy iszlám és Allah melletti állásfoglalást fontosnak tartja – fogalmazott Törcsi Péter.

A szakértő emlékeztetett: volt már példa korábban arra, hogy Vona Gábor azt mondta, hogy az iszlám az emberiség utolsó reménye. Ennek ellenére a Jobbik elnöke jelenleg azt kommunikálja, hogy egy keresztény értékeket fontosnak tartó pártot vezet – mondta.

Törcsi Péter arról is beszélt, hogy bár a 2016-os népszavazás, illetve a 2017-es nemzeti konzultáció  nem az iszlám térhódítására kérdezett rá, azonban nyilvánvalóan a migrációval összefüggésben erről is véleményt nyilvánítottak a magyarok.

Mint mondta, a migrációs válsággal kapcsolatosan azt tapasztalhattuk, hogy elsősorban az iszlám világból érkeznek bevándorlók Európába, ezzel párhuzamosan pedig elszaporodtak Nyugat-Európa területén az iszlám fundamentalista terrorcselekmények. Ezek nem csak a nyugat-európai társadalmakat sokkolták, hanem azokat a visegrádi négyek területén található országokat is, amelyek társadalmai nem élnek olyan szimbiózisban a radikális iszlámmal, mint Nyugat-Európában – Brüsszelben, Párizsban vagy Berlinben – mondta a szakértő.

A radikális iszlámra a magyar választók veszélyként tekintenek, és nem lehetőségként, mint ahogy ezt a brüsszeli bürokrácia megfogalmazza – fogalmazott Törcsi Péter, aki aláhúzta, hogy ebből a szempontból mindenképpen káros, amit Vona Gábor tett ezen a rendezvényen.

Nem csak a magyar választók többségének véleményével szemben foglal állást azzal Vona Gábor, hogy hitet tesz az iszlám és Allah mellett, hanem saját hitelességét is rombolja; az is hitelességi deficitet jelent, hogy Vona Gábor azt hangsúlyozza, hogy keresztény alapokon nyugvó politikát szeretne folytatni – mondta.

A szakember arra is kitért, hogy az elmúlt években rengeteg feszültségnek lehettünk szemtanúi a párton belül, hiszen amióta megtörtént a 180 fokos fordulat és Vona Gábor a balliberális pártok és értelmiségiek kegyeit keresi, azóta számos emblematikus figura távozott a Jobbikból, mint például Novák Előd, aki fontos szerepet töltött be a pártban.

Mostanában is lehet hallani olyan hangokat, hogy a párt vezetésében és tagságában nem értenek egyet az irányváltással. A mai napon nyilvánosságra került videó, további konfliktusokat eredményezhet párton belül is – fogalmazott Törcsi Péter.

Vona máshogy látja 

Vona Gábor közben a Facebookon reagált a cikkre, és, hogy bizonyítsa igazát, a Google fordítóját hívta segítségül:

„Az igazság az, hogy nem Allahot dicsőítem, hanem Istent, akit török nyelven történetesen így neveznek. Angolul is beszéltem már Istenről, hiszen – mint római katolikus keresztény – hiszek benne. Ők God-nak mondják. A németben Gott, a franciában Dieu és így tovább. Halkan megjegyzem, hogy az arab keresztények Allahnak nevezik. Szinte minden nagyobb beszédemet – például a 2016-os évadnyitót is – ezekkel a szavakkal fejeztem be: Atilla unokái vagyunk. Atilla unokái pedig – a Jóistenen kívül – nem félnek senkitől”.

A Mandiner ugyanakkor azt írja: a Google Translate szerint a nagy kezdőbetűvel írt „Isten” fordítása törökül a Tanrı. Vona így a Google keresőjében inkább a kisbetűs „isten” kifejezésre keresett rá.

A lap felhívja a figyelmet: időközben feltehetően rájöttek a Jobbiknál arra, hogy ha a Vona által hivatkozott „Isten” kifejezésre keresünk rá, akkor nem az Allah, hanem a Tanrı kifejezés fog megjelenni. Így törölték az eredeti bejegyzést, majd az új posztban már megfordították a keresési sorrendet és törökről magyarra fordítással próbálkoztak.