Szita Károly: Én a családpolitikában hiszek, nem a migrációban

 

A vidéki emberek vevők arra, hogy segítsenek azokon, akiken segíteni kell, de arra nem vevők, hogy a megkérdezésük nélkül egy olyan országot építsenek, aminek az a következménye, amit látunk Nyugat-Európában – többek között erről is beszélt Szita Károly az Echó TV Napi aktuális című műsorában.

A migráció támogatása semmilyen kérdésre sem lehet válasz – idézi fel a magyaridok.hu cikke a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnökének nyilatkozatát. Szita Károly szerint egy polgármester hasonlóképpen gondolkodik, mint egy felelős kormány, azaz nem a következő négy évre gondol, hiszen minden döntése kihat akár 15-20 évre is.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az adott döntést úgy hozza meg, hogy milyen lesz a városa 20 év múlva, „nekünk ma a biztonság a legfontosabb, hogy nyugalomban élhessünk” – tette hozzá. A keddi kaposvári tüntetésről, amin összesen 19-en vettek részt, a polgármester elmondta, hogy próbálja megérteni az álláspontjaikat, de először arra kellene válaszolni a tüntetőknek, hogy miért lenne jó, ha migránsokat telepítenénk be.

 „Azt elfogadom, hogy azért fogadjunk be valakit, mert az életükért futnak, hiszen őket meg kell védeni. De azt nem fogadom el, hogy azért, mert velük lehet pótolni a szakmunkásokat. Én a megfelelő családpolitikában hiszek, igaz hogy ez munkásabb és ezért dolgozni kell, de megéri” – hangsúlyozta Kaposvár polgármestere.
A polgármester reagált a Menedék Egyesület vezetőjének a kijelentésére is, aki szerint bármely migráns jobb, mint a hazai népesség. „A kaposvári polgárok nevében kikérem magamnak, ott élek közöttük, ott születtem, ismerem a véleményüket. Ez mélységesen sért valamennyiünket – mondta.