Gyurcsány: a DK képviselőjelöltjei legyenek a kormány ádáz ellenfelei!

 

A Demokratikus Koalíció képviselőjelöltjeit bemutató szombati rendezvényen Gyurcsány Ferenc arra kérte a párt képviselőjelöltjeit, hogy legyenek az Orbán-kormány kérlelhetetlen, ádáz ellenfelei.

Az egyik fővárosi szálloda rendezvénytermében tartott eseményen a párt 22, budapesti, Pest, Komárom-Esztergom, Fejér, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyei egyéni képviselőjelöltjét mutatták be.

A pártelnök beszédében úgy fogalmazott: az országnak becstelen és hazug kormánya van, ezért arra kérik a képviselőket, hogy mutassák meg, létezik egy másik Magyarország is. Hozzátette, azt kéri tőlük, leplezzék le a kabinet hazug mivoltát, önző, csalárd politikáját, mutassák meg, hogy léteznek más alternatívák.

Ez a kormány négy éve nem kormányoz, négy éve egy éppen ezekben a hetekben lelepleződött hazugság hálójában vergődik – jelentette ki. Az 1300 menedékkérőt ugyanis, akiknek oltalmat adtak, nem azért nem vette észre senki, mert titokban tartották őket, hanem azért, mert nem borították fel az ország életét – közölte.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, a választási rendszer jelenleg nem szabad és nem igazságos, de a DK álláspontja az, hogy küzdeni és győzni kell.


Választás 2018 – A DK bemutatta egyéni képviselőjelöltjeit

Ki kell mondani azt, amit mások nem akarnak, nem mernek, mert félnek a „diktatúra erejéről” – szögezte le. Jelöltjeiknek beszélniük kell arról, hogy a kormánypártok „szavazatokat vesznek határon túlról”, nyugdíjat adnak csak azért, hogy „újabb szavazókat nyerjenek Ukrajnából”, valamint folyamatos, személyes háborút folytatnak az ellenzék politikusai és családjai ellen.

Nem lesz könnyű a küzdelem, de bíznak abban, hogy a DK ereje, a pártot jellemző tisztesség sikerre fogja vinni a jelöltjeiket – összegzett.

Molnár Csaba ügyvezető alelnök hangsúlyozta, hogy az MSZP és a DK tavaly decemberben megállapodott arról, hogy mind a 106 körzetben koordináltan állítanak egyéni jelölteket. A DK-Szolidaritás szövetség 46 körzetben állíthatott jelöltet, őket a szocialisták és a Párbeszéd is támogatja – emelte ki.

Az EP-képviselő teljes jelölti listájukról azt mondta, hogy a 46-ból 14-en nők, vagyis arányuk meghaladja a 30 százalékot. A Fidesz eközben összesen hat nőt indít – tette hozzá. A DK jelöltjei között minden korcsoport képviselteti magát, a legfiatalabb 22, a legidősebb 72 éves. Szinte mindegyikük diplomás, de majdnem negyedük fizikai dolgozóként kezdte pályáját – hangsúlyozta.

Egyharmaduk közgazdász, csaknem egyharmaduk egyéni vállalkozóként is kipróbálta magát – folytatta a kampányfőnök. Tízen az oktatás világából érkeztek, de az egészségügyet is többen képviselik, mert a jelöltek között található orvos, ápolónő, műtős és szülésznő is. A munkavállalók képviseltére áttérve kiemelte, hogy három jelöltjük is szakszervezeti vezető.

Molnár Csaba azt is fontos kiválasztási szempontnak nevezte, hogy az indulóik fele helyi önkormányzati képviselő, polgármester vagy volt polgármester, parlamenti vagy volt parlamenti, illetve EP-képviselő.

A szombaton bemutatott jelöltek listája: Ara-Kovács Attila – Budapest, VIII-IX. kerület, Bauer Tamás – XII. kerület, Bodó Jánosné – Karcag, Gedei József – Jászberény, Gy. Németh Erzsébet – XI. kerület, Hajdu László – XV. kerület, Kertészné Kormos Noémi – Eger, Király Miklós – Szentendre, Kovács Zsolt – Salgótarján, Krauze István – Vác, Mezei Zsolt – Dunaújváros, Nemes Gábor – XVI. kerület, Niedermüller Péter – II. kerület, Nyeste Andrea – Vecsés, Oláh Lajos – VII. kerület, Ráczné Földi Judit – Székesfehérvár, Rónai Sándor – Dunakeszi, Szilveszterné Nyúli Ilona – Sárbogárd, Szüdi János – Cegléd, Tóth Zoltán – Budakeszi, Vadai Ágnes – Esztergom és Varju László – IV. kerület.