Dömötör Csaba: Hiteltelen a Jobbik bevándorlással kapcsolatos nyilatkozata

 

Az elmúlt években bemutatott 180 fokos fordulatait figyelembe véve teljesen hiteltelen a Jobbik bevándorlással kapcsolatos nyilatkozata - írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden közleményében.

Dömötör Csaba Vona Gábornak, a Jobbik elnökének keddi nyilatkozatára reagálva úgy fogalmazott: „az a párt próbálja számon kérni a kormányt, amely nem szavazta meg a kvótaellenes alkotmánymódosítást, és amely a baloldali pártokkal együtt mindvégig a kvótareferendum ellehetetlenítésén dolgozott”.

Az “egykori nemzeti” párt hozzáállását jól jellemzi, hogy a Helsinki Bizottsággal együtt támadták a nemzeti konzultációt. Továbbá az is “beszédes tény”, hogy Vona Gábor korábban egyértelműen támogatólag nyilatkozott a betelepítési kvótákról – tette hozzá.

Dömötör Csaba kiemelte: ha az illegális bevándorlás elleni küzdelemről van szó, a magyarok csak a kormányra és a kormánypártokra számíthatnak. A Jobbik azzal a baloldali ellenzékkel mélyíti az együttműködést, amely gondolkodás nélkül lebontaná a határzárat és megindítaná a betelepítési programokat. Magyarország elutasítja a betelepítési kvótát, de mindig is a törvények és a nemzetközi egyezmények betartásával járt el – áll a közleményben.

Dömötör Csaba kitért arra is, hogy a genfi egyezmény kötelez arra, hogy akik nemzetközi védelemre jogosultak, azokat védelemben részesítsük. Az egyezmény szerint nemzetközi védelemre az jogosult, akinek az élete veszélyben forog. Magyarország éppen azért ellenzi az illegális bevándorlók szétosztását szolgáló kötelező betelepítési kvótát, mert határainkat biztonságos országok irányából olyan illegális bevándorlók lépték át, akik valójában nem szorultak védelemre – zárta a közleményét Dömötör Csaba.

Vona Gábor keddi budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy szerinte a kormány félrevezette a közvéleményt a migrációval kapcsolatban. Az ellenzéki politikus az évszázad átverésének nevezte, hogy 2015-ben 508, 2016-ban 432, 2017-ben pedig 1291 menekültet fogadott be Magyarország. Értékelése szerint Altusz Kristóf helyettes államtitkár ezzel kapcsolatos, egy máltai lapnak adott interjúja “valójában Orbán Viktor őszödi beszéde”, és közben a kormány úgy tesz, mintha nem történt volna semmi.