Fidesz: A szocialisták felháborítóan alacsony fizetést adtak az egészségügyben dolgozóknak

 

A Fidesz szerint a szocialisták kormányzásuk ideje alatt felháborítóan alacsony fizetést adtak az egészségügyi dolgozóknak, és elvettek tőlük egyhavi bért.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte szerdán az MTI-vel, hogy Kunhalmi Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő azt mondta, napi két orvos hagyja el az országot, ezért drasztikus, minimum 40 százalékos béremelésre van szükség, amelyet költségvetési átcsoportosítással, a „luxuskiadások” megszüntetésével, az oligarchák megadóztatásával nevezte megvalósíthatónak. Beszélt arról is, hogy az egészségügy lényegében fizetőssé vált, az emberek 900 milliárdot költenek ilyen szolgáltatásokra.

A Fidesz reagálásában azt írta, a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésével éppen a szocialisták akarták fizetőssé tenni az egészségügyet. Gyurcsányt és a szocialistákat sem az egészségügyi dolgozók, sem a betegek nem érdekelték, kizárólag üzletelni akartak – olvasható a közleményben.

A polgári kormány ezzel szemben a közlés szerint 2010 óta 400 milliárd forintot fordított az egészségügyi dolgozók béremelésére: az ápolók bére 2016 és 2019 között 65 százalékkal emelkedik, a mentőké ennél is nagyobb mértékben, a szakorvosok és szakgyógyszerészek bére két év alatt 207 ezer forinttal nőtt. Több pénzt kapnak a rezidensek, a védőnők, a háziorvosok és házi gyermekorvosok is. „2010 óta pedig félezer új mentőautót állítottunk szolgálatba, és minden évben száz új mentőautó beszerzését tervezzük. Országszerte megújulnak a kórházak, rendelők, mentőállomások, és elkezdődött Budapest legnagyobb kórházfejlesztési programja” – részletezte a Fidesz közleményében.