Ne a szegényeknek és romáknak szánt keretből finanszírozza Brüsszel a migránsokat

Az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy a bevándorlók integrációját külön keretből kell megoldani, a szegénység felszámolására, a hátrányos helyzetűek, köztük a romák megsegítésére fordított összeget pedig szinten kell tartani 2020 után is.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (MTI Fotó: Mónus Márton)

Hozzátette, az ülésen téma volt az Európai Bizottság azon javaslata is, amellyel „köteleznék” az apákat, hogy menjenek el gyermekgondozási szabadságra, mert ha nem teszik, akkor ezt a szabadságot elvennék a családtól, azaz az anya sem vehetné ki. A magyar kormány azonban ezt nem tudja elfogadni – mondta.