Morvai: Sajnos csalódhattak az emberek a Jobbikban és Vonában

 

Nem biztos, hogy vállalna Morvai Krisztina jobbikos EP-képviselő egy újabb ciklust Vona Gáborékkal, mivel elmondása szerint "csak olyasmit vállalok, ami egyezik az elveimmel."

A 2006-os rendőrterrort megszenvedő és azután az áldozatoknak jogvédelmet biztosító Morvai a Heti Válasznak adott interjújában kemény szavakkal bírálta az elveinek, értékrendjének hátat fordító Jobbikot.

Többek között elmondta, bizonytalan a tekintetben, hogy vállalna-e még egy ciklust a jelenlegi, Vona Gábor-féle Jobbikkal, ugyanis csak olyasmit vállalok, ami egyezik az elveimmel.” Elmondása szerint ő már 2008-ban elkötelezte magát az országjárása alatt megismert emberek iránt, akik könnyes szemmel jöttek oda hozzá és Vonához, azt kérdezve: ugye magukban már nem fogunk csalódni? Morvai szerint azonban: „sajnos csalódhattak.”

Morvai Krisztina független EP-képviselő beszédet mond az ukrán oktatási törvény és a kárpátaljai magyarság jogfosztása ellen tiltakozó demonstráción a budapesti ukrán nagykövetség előtt 2017. október 13-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A bevándorlás kapcsán leszögezte, számára fontos, hogy olyan pártra szavazzon, amely nemzeti érzelmű, és amelynél biztosra veszi, hogy az elutasítja a tömeges bevándorlást és a kvótarendszert. Ugyanakkor azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik is ezt teszi-e, azt felelte: már ezt sem tudom. A Hír TV tulajdonosi háttere és a Jobbik kéz a kézben jár. [...] Hogy lehet akkor, hogy ez a tévé tömeges bevándorláspárti üzeneteket közvetít?” – tette fel a kérdést a jobbikos színekben EP-képviselővé választott Morvai.

Rosszallását fejezte ki annak kapcsán is, hogy Vona Gábor ahelyett, hogy megpróbálta volna meggyőzni a baloldali szavazókat a nemzeti értékek fontosságáról, inkább lesimította a saját értékeit – ahogyan ő fogalmaz – „a Gyurcsány-féle gyűlöletpropaganda miatt átmosott agyú és szívű baloldaliak kedvéért.”

Kérdésre válaszolva Morvai visszautasította azt, hogy a Heti Válasz munkatársa árulónak nevezte, majd finoman utalt arra, hogy “ha az, akkor nem az én részemről.” Kitért arra is, hogy a Köves Slomó rabbinak küldött hanukai üdvözletet nem érezte hitelesnek. „Túl nagy volt a fordulat.”

A Jobbik jelenlegi EP-képviselője azt is elmondta, hogy folyamatosan próbált Vona Gáborhoz közeledni az évek során, de a párt fontos ügyeibe mintha szándékosan nem vonták volna be. Ezt Morvai úgy értékelte, „nőként talán bevallhatom, hogy fáj.”

Gaudi: árulás zajlik

Érdemes leszögezni, nem Morvai Krisztina az egyetlen, aki mérhetetlen csalódásának adott hangot Vona Gábor politikai manőverezése kapcsán.

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik korábbi országgyűlési képviselője egy, a Magyar Időknek adott interjújában arra a kérdésre, miszerint Vona elárulta-e a szavazóit, többek között elmondta, „sajnos ki kell mondani: most ez zajlik. Semmiképpen nem azt az értékrendet vállaló politikát követi, amire felhatalmazást kapott. [...] Ez vállalhatatlan irány.”

A másik ismert jogvédő szerint “a Jobbik vezetése gyakorlatilag feladta az önrendelkezését, politikai és gazdasági megállapodást köthetett Simicska Lajossal.” Mi több, szerinte jelenleg gyengébben áll a párt, mint 2010-ben.