Telefonos kampányt indít a Fidesz

 

A Fidesz telefonos tájékoztató kampányt indít a nemzeti konzultációról – jelentette be a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Hidvéghi Balázs a kezdeményezést azzal indokolta, hogy a magyar emberek hangjára és kiállására minden eddiginél nagyobb szükség van, hiszen egymást érik a Magyarország elleni támadások, „ránk akarják kényszeríteni a Soros-tervet és a migránsok betelepítését”. A Fidesz nevében üdvözölte a kormány keddi bejelentését, miszerint már eddig több mint 1,1 millióan küldték vissza a nemzeti konzultációs ívet.

Elmondta: az akciónak két célja van, egyrészt szeretnék tájékoztatni az embereket a legfrissebb fejleményekről a Soros-tervvel kapcsolatban, és elmondani mi történik ezekben a napokban, hetekben Brüsszelben. Másrészt szeretnének mindenkit arra buzdítani, hogyha még nem tette meg, akkor vegyen részt a nemzeti konzultációban.

Közölte: a telefonos kampányban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél majd a nemzeti konzultációról, a tétjéről és a részvétel fontosságáról.

Felhívta a figyelmet arra, hogy csütörtökön sorsdöntő szavazásra kerül sor az Európai Parlamentben, a Fidesz európai parlamenti képviselői aláírásával ugyanis sikerült elérni azt, hogy az plenáris ülés döntsön a migrációs javaslatcsomagról, ne csak egy bizottság mondjon erről véleményt.

Hozzátette: egy kiszivárgott iratból tudható, hogy a Soros-hálózat 226 európai parlamenti képviselőt Soros szövetségeseként tart számon, így a szavazáson kiderül, hogy kik azok, akik az emberek biztonságára szavaznak, és kik azok, akik Soros György érdekei szerint voksolnak.

Hangsúlyozta: a kormánynak és a kormányfőnek is a szüksége lesz a magyar emberek minél nagyobb támogatására ahhoz, hogy sikerrel tudja képviselni Magyarország érdekeit Brüsszelben.

Nem lehet az emberek véleményével szemben döntéseket hozni

Elmondta: mindenkit felhívnak  telefonon, aki korábban erre a Fideszt felhatalmazta, és bíznak abban, hogy a magyar emberek minél nagyobb arányban utasítják el a Soros-tervet, és hogy ezzel Magyarország világossá teszi Brüsszel számára, hogy nem lehet az emberek véleményével szemben politizálni és döntéseket hozni.

Kérdésre válaszolva hozzátette: azokat hívják fel, akik a Fidesz korábbi akciói során aláírásukkal és adataik megadásával felhatalmazták a Fideszt a kapcsolattartásra. A kampány költségeire vonatkozó kérdésre azt mondta: erről az akció végén adnak tájékoztatást, az összeg attól függ, hogy hány embert érnek el. Hozzátette: az biztos, hogy több százezres körről van szó, szeretnének minél szélesebb körben eljutni ezzel az üzenettel az emberekhez.

Azzal kapcsolatban, hogy Tállai András telefonhívására a nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár választókerületében, Mezőkövesden a Mol csökkentette a benzin árát, Hidvéghi Balázs kérdésre válaszolva azt mondta: Tállai András országgyűlési képviselőként a helyi emberek érdekében járt el, ami nagyon helyes, ezért gratulálnak neki. „A helyi emberek érdekeiért való kiállás követendő példa” – tette hozzá a Hidvéghi Balázs, aki szerint semmiféle olyan lépésre nem került sor, amely ne lenne összeegyeztethető a hatályos törvényekkel vagy egy országgyűlési képviselő munkájával.

Arra a felvetésre, hogy Mirkóczky Ádám jobbikos politikus szerint nincs miért bocsánatot kérni Apáti István korábbi zsidókkal kapcsolatos kijelentéseiért, Hidvéghi Balázs azt mondta: gyalázatosnak tartják azt, ahogy a Jobbik korábban különböző csoportokat sértegetett, köztük a magyarországi zsidóságot, és az is gyalázatos, hogy a Jobbik ezért soha nem kért igazából bocsánatot, és nem zárta ki emiatt egyetlen politikusát sem.

„Elfogadhatatlan bármiféle antiszemitizmus” – jelentette ki a Fidesz kommunikációs vezetője. Hangsúlyozta: minden ilyen megnyilvánulást kategorikusan elítélnek, és amíg a Fidesz van kormányon, addig minden magyarországi közösség, ideértve a magyarországi zsidóságot is, biztonságban élhet, és számíthat a kormány védelmére.

Arra a kérdésre, hogy Czeglédy Csaba ügyével kapcsolatban akkor is döntést hoztak volna az Országgyűlésben a kártalanításról, ha nem egy MSZP-s, DK-s önkormányzati képviselőről lenne szó, Hidvéghi Balázs azt mondta: nyilvánvalóan igen. Hangsúlyozta: politikai összefonódások nélkül is nagyon súlyos ügyről van szó, de mivel nyilvánvalóak a politikai összefonódások, azért ezekről is kell beszélni.

Hangsúlyozta: a döntésnek ahhoz van köze, hogy Czeglédy Csaba egy bűnszervezetet működtetett, több száz károsult diákról tudni, és a gyanú szerint többmilliárdos közterhet nem fizettek meg. Hozzátette: Czeglédy Csaba bizalmi embere volt évek óta az MSZP-nek és a DK-nak, így jogosan tesszük fel a kérdést, hogy nem egy illegális pártfinanszírozási ügyről van-e szó, főleg, hogy kiderült, Gyurcsány Ferenc családi cégén keresztül többször adott kölcsön Czeglédynek.