Orbán: A Fidesz már ma is készen áll a választásokra

 

A Fidesz élére újabb két évre újraválasztott Orbán Viktor három feladatot jelölt meg: megerősíteni mindazt, amit az elmúlt hét évben elértek, elmélyíteni politikájuk szellemi és lelki alapjait és megvédeni Magyarország jövőjét, mert „végre-valahára összeszedtük magunkat”.

A Fidesz már ma is készen áll a választásokra – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz újraválasztott elnöke vasárnap a párt XXVII., tisztújító kongresszusán, Budapesten. Hangsúlyozta ugyanakkor: a Fidesz éppen attól Fidesz, hogy sohasem elégszik meg a választások megnyerésével.

„Ennél jóval többet akarunk: azt is keressük, kutatjuk – és ha jó passzban vagyunk, meg is találjuk –, mi is a mélyebb értelme a soron következő választás megnyerésének, mit is kell tennünk azért, hogy a Fidesz győzelmével egész Magyarország és minden magyar nyerhessen” – mondta.

A Soros-terv mindennapjaink biztonságát fenyegeti

Magyarország meg fogja védeni határait, meg fogja akadályozni a Soros-terv végrehajtását, és végül ezt a küzdelmet is megnyeri – hangoztatta. Amikor azt mondjuk, védjük meg Magyarországot, akkor azt hirdetjük: meg kell védenünk a munkát, a családot, a biztonságot, a törvények uralmát, az eredményeket, a magyar kultúrát és a jövőnket – hangsúlyozta.

Szavai szerint a „Soros-birodalom” fenyegeti Magyarországot, mert útjában állunk annak a tervnek, amely a nemzeteket fel akarja számolni, és kevert népességű Európát akar létrehozni. A Soros-tervnek a migráció csak az eszköze, hogy azzal meggyengítse a nemzeteket, és megadja a kegyelemdöfést a keresztény kultúrának – mondta a miniszterelnök, kijelentve ugyanakkor: „amit nem tűrtünk el a szovjet birodalomtól, azt nem fogjuk eltűrni a Soros-birodalomtól sem.”

„A Soros-terv súlyosan veszélyezteti mindennapjaink biztonságát is. Európa bevándorlóországaiban gyakorivá váltak a terrorcselekmények, nőtt a bűnözés, megsokszorozódott a nőkkel szembeni erőszak, és újra felcsap az antiszemitizmus. Ez az, amit meg kell akadályoznunk, ez az a veszély, amelytől az országot meg kell védenünk” – mondta.

Az európai nemzetek szabad szövetségére van szükség

Orbán Viktor abban látja az egységes Európa fennmaradását, ha európai egyesült államok helyett az európai nemzetek szabad szövetsége jön létre.

A kormányfő, a Fidesz újraválasztott elnöke a párt vasárnapi tisztújító kongresszusán, Budapesten azt mondta: vannak olyan országok, amelyek posztkeresztény és posztnemzeti korszakba akarnak lépni. Különböző megítélések vannak a kérdésben, azonban úgy biztosan nem lesz egység, ha egymásra akarjuk kényszeríteni a másik gondolkodásmódját, érdekeit és céljait – tette hozzá.

Akkor maradhat fenn az európai egység, ha elfogadjuk egymás különbségeit, ha kölcsönösen megadjuk a kijáró tiszteletet és ha európai egyesült államok helyett az európai nemzetek szabad szövetségét hozzuk létre – mondta Orbán Viktor.

„Mi vagyunk többségben”

A korszellem a mi oldalunkon áll, a keményen dolgozó, felelősséget vállaló, családjukról gondoskodó, hazájukat szerető és keresztény gyökereikhez ragaszkodó európai emberek oldalán – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Fidesz tisztújító kongresszusán, Budapesten.

A kormányfő, a Fidesz újraválasztott elnöke arról beszélt: az európai emberek tízmilliói naponta keményen dolgoznak és küzdenek, hogy felszínen tartsák magukat és családjukat, biztonság és rend után vágyakoznak, egyre erősebben kapaszkodnak kulturális identitásukba, és naponta harcolnak megszokott európai életük minden négyzetméteréért. „Mi vagyunk többségben, elsöprő többségben, és csak idő kérdése, hogy nemcsak Magyarországon, de egész Európában és az egész nyugati világban győzni fogunk” – tette hozzá.

Kijelentette: harc és küzdelem van, és lesz, és ez odavezet, hogy a következő évtized európai vitái az identitás, az emberek, a népek, a nemzetek, az országok, sőt a kontinensek mivolta körül forog majd.

Orbán Viktort egyhangúlag, 1358 szavazattal választották újra pártelnöknek (MTI-fotó: Koszticsák Szilárd)

Még négy év kell az eredmények megerősítéséhez

A jelenlegi kormánynak még legalább négy évig hivatalban kellene maradnia, hogy megerősítse az eddig elért eredményeket, hogy azok már visszafordíthatatlanokká váljanak – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint ma Magyarországon nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat uralkodik.

A magyarok nem számíthatnak az ellenzékre, amely a legfontosabb döntéseket – így például a családi adókedvezményt, az adócsökkentést, a Nők 40 programot, a földtörvényt, a devizahitelesek mentőcsomagját és a betelepítést tiltó alkotmánymódosítási javaslatot – sem szavazta meg – hangsúlyozta a Fidesz újraválasztott elnöke.