Ingyenes libaünnep a Várban

 

Nem mindennapi látványosság és Libalakoma várja az érdeklődőket a Budai Várban november 11-én, szombaton, Szent Márton napján délelőtt 10 órától.

Egy izgalmas, meglepetéseket tartogató flashmob, azaz villámcsődület népesíti majd be a Mátyás-templom környékét. Az esemény középpontjában Szent Márton legendája és egy piros palást áll. Ennél többet viszont nem árulunk el, hiszen a lényeg a váratlan fordulatokban rejlik! Ha kíváncsi vagy arra, hogy mekkora a “palást” és ki veheti magára, akkor nem kell mást tenned, mint feljönnöd a Várba és kedved szerint részt venni a flashmobban.

Hazánkban a Szent Márton-napi hagyomány mindenekelőtt a libából készült ételek körül forog, így ezen a rendezvényen is főszerephez jut a gasztronómia. Az ország húsz legismertebb séfje érkezik a Várba, hogy egyedülálló kóstolót kínáljon saját készítésű libafalatjaiból. A nagyközönség számára ritka lehetőség nyílik legjobb szakácsaink műveinek széles körű összehasonlítására.

A hagyomány része az újbor megjelenése és első kóstolása is, ezért a libafalatok mellé az érdeklődők belekortyolhatnak az idei év hazai újbor termésébe is.

Az esemény teljesen ingyenes, beleértve a kínált liba- és borkóstolót is, melyet a készlet erejéig biztosítanak a szervezők. Jó lesz tehát időben felbukkanni a Várban november 11-én.

Az eseményről továbii információkat ide kattintva talál.