A magyar kormányt támadó uniós biztossal tárgyalt Szél Bernadett

 

A környezetvédelemért, foglalkoztatásért, szociális ügyekért felelős biztosokkal találkozott Brüsszelben Szél Bernadett, az LMP társelnöke. Közösségi oldalára egy olyan fotót is feltöltött, amelyen a jogérvényesülésért is felelős biztossal közösen látható. Vera Jourová korábban többször is támadta a magyar kormányt, a civil- és a felsőoktatási törvény miatt is.

Az alábbi fényképet osztotta meg közösségi oldalán az LMP miniszterelnök-jelöltje.

A fotón Szél Bernadett és Vera Jourová uniós biztos látható. A magyar politikus a kép mellé azt írta: Vera Jourová biztos asszonnyal – mert mi foglalkozunk a „nőügyekkel”.

Vera Jourová az Európai Unió jogérvényesülésért, fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztosa. Ő volt az, aki nyáron javasolta, hogy a tagországoknak szánt uniós támogatásokat a jövőben a jogállamiság általános elveinek biztosításához kellene kötni.

Az LMP társelnöke a szerdai találkozó után a Híradónak azt mondta: a biztosok között nincs egyetértés azzal kapcsolatban, hogy az uniós források visszatartása lehetséges-e vagy nem.

„Azt detektáltam, hogy a biztosok között sincs egyetértés azzal kapcsolatban, hogy az uniós források visszatartása lehetséges-e vagy nem, ha jogállamiságot sért egy ország. Én azt gondolom, hogy nem is ebből a szempontból, hanem a saját, jól fel fogott érdekünkből kell tudnunk jogállamot építeni Magyarországon” – nyilatkozta Szél Bernadett.

Vera Jourová egyébként múlt héten, egy helsinki konferencián is megerősítette álláspontját. A biztos úgy fogalmazott: a jogállamisággal hadilábon álló tagállamok pénzfelhasználását a jelenleginél alaposabban kellene ellenőrizni a következő európai uniós költségvetési időszakban. Magyarországról azt mondta: az ország évek óta nehéz párbeszédet folytat az Európai Bizottsággal.

Az uniós biztos többször is kiállt Soros mellett

Vera Jourová áprilisban a civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvény kapcsán támadta Magyarországot. Azt mondta: Magyarországon a civil társadalom erejének és befolyásának csökkentésére törekszenek. A felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban pedig úgy vélte: „ez az egész az amerikai milliárdos, Soros György alapította CEU ellen irányul.”

Az uniós biztos többször is kiállt Soros György és alapítványa mellett. A V4 Report nevű Facebook-oldal augusztus végén egy bejegyzést és egy fényképet is posztolt a biztosról és Soros Györgyről. A bejegyzés szerint ezt a képet Vera Jourova is közzé tette Twitter-oldalán, ami mellé azt írta: „Megbeszéltük az alapjogok helyzetét Európában Soros Györggyel. A nyílt társadalom értékei állnak az EU lépéseinek szívében.”

A V4 Report erre megjegyzi: Jourova könnyű zsákmánya a Soros-kartellnek. Jelenleg boszorkányüldözésben vesz részt, megtámadta, mind Magyarországot, mind Lengyelországot, amiért nem igazodik az úgynevezett „alapvető értékekhez”. Az írás felhívja rá a figyelmet: a képből kiderül, hogy ki irányítja Jourovát, és ki határozza meg „uniós értékeit”.