Arany János levelére és a Matuska féle robbantás után készült fotóra is lehet licitálni

 

Ha már Arany, a 108 ritka és értékes körmöci és nagybányai aranypénzért is óriási küzdelem zajlik, amely ilyen széles választékban nagyon ritkán áll a gyűjtők rendelkezésére.

Az MTVA is több sikeres megemlékezést tudhat magának Arany János születésének 200. évfordulójára emlékezve. Az országos megemlékezésnek rengeteg állomása volt, s most több aukciósház is Arany relikviákat bocsájt a gyűjtők rendelkezésére.

Arany János eredeti levele

Arany János eredeti levele

Csonka Krisztián a Darabanth Aukciósház ügyvezetője elmondta nemcsak a költő, de fia, Arany László valamint unokája több értékes kézirata mellet egy viszonylag ismeretlen Arany János portré is árverésre kerül. A mostani őszi nemzetközi árverés, amúgy ebből a korból rengeteg szép műtárggyal örvendezteti meg a gyűjtőket. Az ügyvezető elmondta, az Arany János által aláírt levél és az körmöci pénzveretek gyűjtemény iránt – közte Mátyás, Ulászló, Mária Terézia, II. József, Ferenc József aranypénzei – nagy az érdeklődés, hiszen a kiinduló ár jóval kecsegtetőbb az ismert érmeboltok sokszor millióra rúgó kínálatánál. Csonkától megtudtuk, többek közt egy majd’ hárommilliós bélyeg tévnyomat az egyik legnagyobb sztár. A „Koronás Madonna” ugyanis az egyik legismertebb és legkeresettebb hibásan nyomtatott magyar bélyeg. Ezt a hibás ívet 1923. december 31-e előtt nyomtatták, s 80 darabot adtak el belőle, mielőtt felfedezték, hogy a nyomdában az alak rosszul került e bélyegre. Egykor a budapesti 85-ös postán adták fel, s ma nagyon keresett a bélyeggyűjtők körében. Kikiáltási ára borsos, kétmillió hatszázezer forint.

Ferencz József ezüstből készült lovasszobra

Ferenc József ezüstből készült lovasszobra

Ugyancsak rangos az a kisszobor, amely Ferenc Józsefet lovon ábrázolja, s amely egykor a Jankovich család féltett értéke volt. A szobrot feltehetőleg távlovaglásban nyerte Jankovich László huszár ezredes – egyedi értékes ritkaságnak számít a félkilós színezüst alkotás.

A biatorbágyi viadukt felrobbantása után készült fotó

A biatorbágyi viadukt felrobbantása után készült fotó

Az egyik legkülönösebb tétel és ritkaság Matuska Szilveszter biatorbágyi vonatmerényletének a helyszínen készült, eredeti nagyméretű fotója. A biatorbágyi merénylet 1931. szeptemberében történt, amikor Matuska Szilveszter felrobbantotta az érkező bécsi gyorsvonat előtt a viaduktot. A merénylet 22 halálos áldozatot követelt, 17-en súlyosan megsérültek – ezt követően pedig statáriumot vezettek be Magyarországon. A fotót 20 ezer forinton indították, november 25-ig lehet licitálni, tudtuk meg a Darabanth Aukciósház vezetőjétől.

 

 

Arany János által aláírt levél.

Értékes aranygyűjtemény az aukció sztárja.

A biatorbágyi merénylet, 1931 szeptemberében.

A Ferenc József lovas szobor