Kezdődik a téli időszámítás a hajléktalanok ellátásában

 

A hét közepétől kezdődik a hajléktalanok téli ellátása: novembertől a rászorulók számára a krízisidőszak végéig, jövő tavaszig az eddiginél mintegy ezerötszázzal több férőhely áll rendelkezésre az országban. A Magyar Máltai Szeretetszolgálattól több százan vesznek részt a hajléktalanok megsegítésében és hat helyszínen nyújtanak mintegy háromszáz ember befogadására alkalmas szálláslehetőséget.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: országosan a hajléktalan emberek számára 9600 férőhely áll rendelkezésre, és a krízisidőszakban a férőhelyek számát 1500 fővel növelik. Ennek pénzügyi fedezetét az ellátók számára biztosították. Mint akkor elmondta, a fentieken túl összesen 7500 férőhellyel működnek nappali melegedők.

hajléktalanok

Az idén vezetik be a “vörös kód” intézményét, ami azt jelenti, hogy ha extrém hideg esetén kiadják azt, akkor a bentlakásos szociális intézményeknek is ellátást kell biztosítaniuk hajléktalan embereknek, amennyiben a diszpécserszolgálat azt jelzi, hogy a hajléktalanokat ellátó rendszer az adott szükségletű hajléktalant nem tudja fogadni.

 

Megerősített szolgálattal készül a máltai szeretetszolgálat

Megerősített szolgálattal és a hajléktalanok előtt szükség esetén megnyitható szállásokkal készül az idei télre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – mondta a szervezet budapesti intézményvezetője kedden az M1 aktuális csatornának. Biró Péter hozzátette: a hajléktalanellátásban szerdától, november 1-jétől számítják a téli időszakot április 30-ig. Elindul a krízisautó szolgáltatásuk, több százan vesznek részt a szeretetszolgálat munkájában és hat helyszínen nyújtanak mintegy háromszáz ember befogadására alkalmas szálláslehetőséget.

Ismertette: szervezetük a főváros budai oldalán nyújtja szolgáltatásait, de a pesti oldalon is vannak gyakorlott hajléktalanellátó szervezetek. Az intézményvezető elsődlegesnek nevezte a közterületen élők szálláshelyek felé terelését, hogy ezzel is minimalizálják a krízishelyzetek kialakulását. Hozzátette: csak becslések állnak rendelkezésre arról, hogy hány hajléktalan élhet Budapesten, ez a szám 8-10 ezer körülire tehető. A Fővárosi Önkormányzattal jó együttműködésben vannak, szükség esetén további szálláshelyeket tudnak megnyitni és el tudják látni az érintetteket – mondta.