Putyin: biológiai mintát gyűjtenek orosz állampolgároktól külföldiek

 

Vlagyimir Putyin orosz elnök a civil társadalom fejlesztése és az emberi jogok kérdésében illetékes tanács hétfői moszkvai tanácskozásán Igor Boriszov, az Oroszországi Választójogi Társadalmi Intézet elnevezésű szervezet vezetője felvetésére reagált így, aki furcsállotta, hogy külföldről csaknem egymillióan tekintették meg a szeptember 10-i orosz alsóházi és helyhatósági választások idején a választóhelyiségekből sugárzott videókat.

Boriszov felvetette a kérdést, hogy mi célból, milyen felhasználási szándékkal nézték meg és rögzítették annyian az orosz választópolgárokról készült felvételeket. ”A felvételek még csak rendben volnának, de tudják önök azt, hogy országszerte biológiai anyagot is gyűjtenek? Ráadásul különböző etnikumú és az Oroszországi Föderáció különböző földrajzi pontjain élő emberektől. Na, az itt a kérdés, hogy ezt miért teszik” – mondta Putyin. Az elnök szerint ez a tevékenység “céltudatosan és professzionális módon” történik. Úgy vélekedett, hogy az oroszoknak mindehhez “minden félelem nélkül” kell viszonyulniuk. ”Hadd tegyék, amit akarnak, nekünk meg azt kell tennünk, amit kell” – mondta, nem bocsátkozva további részletekbe azzal kapcsolatban, hogy kit vádol biológiai anyaggyűjtéssel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök (Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov)

A tanácskozáson Putyin súlyos problémának nevezte, hogy csökken a választásokon való részvétel, és fontosnak nevezte az érdeklődés felkeltését, a politikai döntések fontosságának elmagyarázását. Egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a választásokat megfigyelő szervezeteket szociális beállítottságú non-profit szervezetekké minősítsék. Az elnök szót ejtett arról, hogy a non-profit szervezeteknek az elmúlt hónapokban történt felülvizsgálata során 165-ről 89-re csökkent a külföldi ügynökként bejegyzettek száma. Ez a non-profit szervezetek mindössze 0,39 százalékát jelenti. Putyin szerint az idén bejegyzett külföldi ügynökszervezetek száma negyede a tavalyinak. Mint mondta, a csökkenés nem lett volna lehetséges, ha maguk az érintett non-profit szervezetek nem változtattak volna álláspontjukon, például nem hagytak volna fel a politikai tevékenységgel vagy a külföldi támogatások elfogadásával.

Vlagyimir Putyin egyebek között nem zárta ki egy elnöki amnesztiatanács felállításának lehetőségét. A közelmúlt két, nagy port felvert ügyével kapcsolatban kijelentette, hogy a Tatyjana Felgengauer, az Eho Moszkvi rádió műsorvezetője ellen egy elmeháborodott által elkövetett támadásnak nincsen semmi köze a szólásszabadsághoz, és hogy Kirill Szerebrennyikov rendező ellen nem politikai ügyben, hanem gazdasági bűncselekmény miatt nyomoznak. Hangoztatta, hogy a hatalom nem szándékozik üldözni a kultúra művelőit.

Putyin kijelentette, hogy ki kell vizsgálni, miért tartottak házkutatást két Kemerovo megyei vloggernél, a Nemagia elnevezésű YouTube-csatorna szerzőinél. A TASZSZ beszámolója szerint a tanácskozáson nevek nem hangzottak el, de valószínűleg Mihail Pecsorszkijról és Alekszej Pszkovityinről van szó, akiket Oleg Tyinykov üzletember perelt be. Az elnök szerint “szégyenletes” lenne, ha kiderülne, hogy a hatóságok az oligarcha megrendelésére léptek fel.