A fenti címmel jelent meg véleménycikk a The Spectatoron, mely lerántja a leplet a mamut működéséről.
„Mi a Világbank értelme? Valószínűleg úgy gondol rá – ha egyáltalán gondol rá –, mint valami jótékonysági szervezetre, egy kedves óriásra, egy multilaterális segélyszervezetre, melynek az a feladata, hogy likviditást biztosítson a fejlődő országoknak és segítséget nyújtson a szegénység kinövéséhez… A közelmúltig ez is volt a feladata” – kezdi írását James Delingpole.
A szerző felidézi, hogy a Világbank 1944-es megalapítása óta, a többi között, segített talpra állítani a háború által feldúlt Franciaországot. Ezt követően pedig harmadik világbeli országokat tett vonzóvá befektetők számára tőkeinjekcióival. Közelmúltbéli példaként hozza Koszovót, 2013-ban 40 millió dollárból épülhetett szénerőmű, melynek hatására további 1,96 milliárd érkezett befektetések formájában.
Változás
„Fantasztikus. Azt leszámítva, hogy a Világbank már nem csinál ilyeneket. Nem finanszíroznak már szénerőműveket, mert nem tiszta és zöld.” Felidézik Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kijelentését, melynek értelmében szél- és napenergiával „győznék le a szegénységet és megmentenék a bolygót”. „De ez egyiket sem fogja megvalósítani” – írja a szerző.
A nigériai Lagos példáját hozza, mely leelőzte Kairót, mint Afrika legnagyobb városa. Itt az erőművek nagy része drága és szennyező dízellel működik, és nem ritkák az áramkimaradások. A helyi mobilszolgáltató, a 62 millió előfizetővel rendelkező MTM, működési költségeinek 70 százalékát üzemanyagra költi.
Felidézi a helyi gazdasági miniszter szavait, aki igazságtalannak tartja az eljárást, hogy egy szénben gazdag országot meggátolnak a szénerőmű építésében, mert az nem zöld. „Teljesen igaza van, hogy nem igazságos. Az ENSZ folyamatosan a világ igazságtalanságával jön, és elismeri, hogy ennek felszámolása a fenntartható fejlődési céljai között szerepel. Ugyanakkor az öko-imperializmusával ráerőlteti a megújuló energiákat a vonakodó, de inkább ellenállni képtelen fejlődő világra. Így garantálva, hogy a világ legszegényebb országai azok is maradjanak.”
Működés
1,2 milliárd ember nem fér hozzá elektromossághoz, míg 2,7 milliárdnak nincs modern főzőalkalmatossága. A szilárd háztartási tüzelőanyagok 3,5 millió ember haláláért voltak felelősek 2010-ben. Míg az áramkimaradások által okozott kár a szubszaharai Afrikában esetenként a GDP 5 százalékáig is rúghat. Felhívja rá a figyelmet, hogy az ilyen országoknak nem a természetpusztítás miatti lelkiismeret-furdalásuk megnyugtatására van szükség, „hanem olyan energiára, ami működik”. Felhívja rá a figyelmet, hogy az ENSZ adatai szerint 50 milliárd dollárba kerülne a világ elektromos számlája, ha azt szénből állítanák elő, míg a megújuló energiából ennek a tízszerese.
Az őrület kezdete
Az őrület 1995-ben kezdődött, mikor James Wolfensohn nevezték ki a Világbank elnökének – idézi fel. Az amerikai ügyvéd és befektetési bankár támogatta „a zöldmozgalom legördögibb és legbefolyásosabb” képviselőjét, a kanadai milliárdost, Maurice Strongot. Utóbbi nem volt a demokrácia nagy barátja, közel állt Mao Ce-tung rezsimjéhez. Ezért dolgozott az ENSZ-ben, ami szerinte elehetőséget jelentett a világkormány létrehozására, mely olyan technokratákból áll, mint ő maga.
Wolfensohn irányítása alatt a Világbank céljai nagyban megváltoztak. Míg korábban a szegénység felszámolásán volt a hangsúly, a növekedés elősegítése által, később olyan „progresszív” célok is előkerültek, mint a természetvédelem, a női jogok, a munkajog és az NGO-k támogatása – írja.
Ez az irány tovább gyorsult a jelenlegi elnök, Jim Young Kim irányítása alatt, akit Barack Obama nevezett ki. Felidézi a Global Warming Policy Foundation tanulmányát, mely kijelenti, hogy embertelen fenntarthatósági szempontokat a szegénység leküzdése elé venni.
