Egyre aggasztóbb az iszlamizmus terjedése a Balkánon

 

Biztonságpolitikai szakértők már jó ideje figyelmeztetnek: a délszláv térségben folyamatosan növekszik a radikális iszlamisták száma.

A macedón médiában arról cikkeznek, hogy a helyi szerveket Róma értesítette: Olaszország a minap kezdeményezte egy macedón és egy albán állampolgárságú személy kiutasítását.

Fotó: EPA/Malton Dibra

Fotó: EPA/Malton Dibra

A vád szerint iszlám szélsőségesekkel álltak szoros kapcsolatban. Amint a hírekből kiderült, a kitoloncolásra várók olyan – Koszovón, terrorizmus gyanújával letartóztatottakkal – radikális iszlamistákkal tartották fenn a kapcsolatot, akiknek a számítógépes adatbázisuk Nyugat-ellenes és antiszemita anyagokat egyaránt tartalmazott.

Az olasz bűnügyi szervek által Bari városában megfigyelt, majd letartóztatott személyek – egy 36 éves macedón és a 27 éves albán társa – a világhálón keresztül építették ki kapcsolatukat egy, az Iszlám Állammal és annak ideológiájával szimpatizáló marokkói személlyel.

Mint az köztudott, a 2015-ös párizsi merénylet óta Olaszországban elfogadtak egy törvényt, mely alapján gyorsított eljárásban utasítható ki bárki, akinél erős a gyanúalap, hogy a szélsőséges eszméket, a terrorizmust támogatja. Ennek a törvénynek a szellemében máig több mit kétszáz embert – csak az idei esztendőben nyolcvankilenc személyt – toloncoltak ki Olaszország területéről – írja a B92.