Varga: A nemzeti egység a legfontosabb

 

Ahogy 1956-ban, úgy ma is a nemzeti egység, az egységes kiállás a legfontosabb - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn a fővárosi Széna téren tartott megemlékezésen.

Az M1 Híradója szerint Varga Mihály azt mondta: “köszönettel tartozunk annak a generációnak, amely 1956-ban megmutatta, hogy egy diktatúrával, egy elnyomással szemben is érdemes képviselni a magyar érdekeket”.

A miniszter a helyszínen a sajtónak úgy nyilatkozott: a magyar kormány tagjai elkötelezettek abban, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc fontos értékeit továbbvigyék. A kormány mindig Magyarországot, a magyar embereket kívánta képviselni – mondta.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Budapest II. és III. kerületének fideszes országgyűlési képviselője Láng Zsolttal, a II. kerület polgármesterével közösen helyezett el koszorút a Széna téri 1956-os emlékműnél.