KDNP-s javaslatok a kívánt gyermekek megszületése érdekében

 

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint az óvodák, bölcsődék további fejlesztése, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővítése és a távmunka lehetőségének fokozott biztosítása egyaránt hozzájárulhatna a kívánt gyermekek megszületéséhez a következő időszakban.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón közölte: a témában készített felmérésük rámutatott többek között arra is, hogy a legnépesebb korosztálynál a várt gyermekszám nem valósul meg. Utalt arra, hogy a felmérésük szerint az első csoport azt mondta, fontos számára a munka annyira, hogy lemond a családról. Ezt el kell fogadni, ellene nem tudnak tenni – mondta a KDNP-s politikus. A második a csoport a munka és család egyensúlya mellett tette le a voksát. A harmadik csoport szerint pedig fontos annyira a család és a gyermek, hogy lemond a munkáról. Az egykeresős családmodell azonban jelenleg nehezen működik – mutatott rá a frakcióvezető.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az egyik lehetséges eszköznek az atipikus foglalkoztatási formák és a családbarát munkahelyek minél nagyobb számban való megteremtését nevezte. Előbbinél a távmunkát emelte ki, s jelezte: erre van is igény. Kitért arra is, hogy foglalkozni kell a harmadik csoport igényeivel is, azaz hogy a főfoglalkozású anyaságot kiszélesítsék. Egyfajta hivatásos szülői státusz létrehozására is szükség lenne – vélte. Ennek részleteiről a különböző konzultációk mellett a szaktárcák közötti egyeztetésre is szükség lesz – fűzte hozzá.

Gaal Gergely KDNP-s képviselő MTI Fotó: Kovács Tamás

Gaal Gergely KDNP-s országgyűlési képviselő arról beszélt: nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában problémát jelent a demográfiai helyzet. 1961-ban az Európai Unió 28 államában 8 millió volt az élve születések száma, míg 2015-ben ugyanebben a csoportban csak 5 millió. Magyarországon 1976-ban mintegy 160 ezer, 2015-ben csak 90 ezer volt a gyermekszületések száma – közölte. A magyar kormány álláspontja – és ezzel a KDNP is azonosul -, hogy a problémát nem betelepítéssel, hanem a magyar családok megerősítésével és a születésszám növelésével kell megoldani – rögzítette a kormánypárti politikus.

Vannak már eredmények – mondta, s utalt a születésszám utóbbi időszakban elindult növekedésére. Rámutatott: az intézményrendszer – óvodák, bölcsődék – fejlesztésére mindenképpen szükség van, ez ösztönözheti a gyermekvállalást. Emellett segíthetne a csok további fejlesztése – például a vidéki, kevésbé komfortos házak esetében is lehetőséget kellene rá biztosítani -, s egyszerűsíteni lehetne az adminisztrációt is. Fontosnak nevezte a generációk közötti együttműködés erősítését is Gaal Gergely.