Német szolgálatok: IÁ-harcosok érkeztek a menekültek között

 

Támadások végrehajtására érkeztek Európába az Iszlám Állam emberei a migránsok között – mondta el az állambiztonsági hivatal vezetője.

Eddig 20 gyanúsítottat azonosítottak Németországban, akik az Iszlám Államhoz (IÁ) köthetők és merényletre készültek – derül ki az Hans-Georg Maaßen szavaiból. A FAZ beszámolója szerint az állambiztonsági hivatal vezetője arról is beszélt, hogy több száz bizonyítékuk van, melyeknek 80 százaléka terhelő.  Emellett vannak Németországban olyan migránsnak álcázott, háborús bűnöket elkövető IÁ-harcosok is, akik valószínűleg a harcok elől menekültek.

A szervek egy külön telefonvonalat is létrehoztak, melyen jelezni lehet a feltételezett terroristákat. A cikk felidézi, hogy az IÁ harcosai és korábbi áldozataik gyakran menekültközpontokban futnak egymásba. Ezenfelül további erőforrásokat fordítanak a menekültek kikérdezésére.