Nem kompatibilis a török társulási szerződéssel a magyar gépjárműadó

 

A magyar gépjárműadó nem összeegyeztethető az Európai Unió és Törökország között létrejött társulási megállapodással, az adó ugyanis vámmal azonos hatású díjnak minősül, amelynek kivetését tiltja a megállapodás – ismertette döntését csütörtökön az Európai Unió Bírósága. Azt egyelőre még nem tudni, hogy mi lesz a gépjárműadó sorsa az ítélet után.

Az ügy előzménye, hogy a közúti árufuvarozást végző Istanbul Lojistik nevű török társaság esetében a magyar adóhatóság 2015 márciusában megállapította, hogy a társaság egyik, Törökországból Németországba textilárut fuvarozó teherautója után nem fizették meg a gépjárműadót.

Kecskemét, 2014. július 30.A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága munkatársa egy kamiont készül ellenőrizni Kecskemét határában, a Hetényegyházi pihenőben 2014. július 30-án.MTI Fotó: Marjai János

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága munkatársa egy kamiont készül ellenőrizni Kecskemét határában, a Hetényegyházi pihenőben (Fotó: MTI/Marjai János)

A fuvarozócég véleménye szerint a magyar hatóságok által később kiszabott adó vámmal azonos hatású díjnak minősül, amelynek kivetését az EU és Törökország közötti árukereskedelemben tiltja a Törökországgal kötött társulási megállapodás rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló határozat. A bíróság arra emlékeztetett, hogy a határozat értelmében megszűntek az unió és a Török Köztársaság közötti behozatali vagy kiviteli vámok és azokkal azonos hatású díjak.

A luxembourgi székhelyű bíróság ítéletének indoklásában hangsúlyozta, vámmal azonos hatású adónak minősül minden olyan pénzügyi teher, amelyet egyoldalúan vetnek ki, bármi legyen is az elnevezése, alkalmazásának módja és összege, valamint amely a határ átlépésének tényéből eredően sújtja az árukat, amennyiben az nem minősül a szó szoros értelmében vett vámnak.

Ezek ismeretében az uniós bíróság megállapította, hogy a vitatott adó, amely az árukat kizárólag amiatt terheli, hogy azok átlépték a határt, vámmal azonos hatású díjnak minősül, így az ez utóbbi határozattal nem összeegyeztethető.