Törvényes a Földet a gazdáknak! program

 

Alkotmányos volt a 30 ezer gazdát 200 ezer hektár földhöz juttató program – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

A miniszter az M1 hírcsatornán kiemelte: a kormány megvédi a gazdákat, akik a programban törvényesen, jogosan jutottak földhöz. Az AB döntésének következtében kudarcot vallott az ellenzéki pártok „gazdaellenes nagykoalíciója” – tette hozzá. Sallai R. Benedek (LMP) és további 51 ellenzéki képviselő azért fordult az Alkotmánybírósághoz (AB), mert szerintük a kormány utólagosan alkotott vitatható rendelkezéseket az állami földeladások törvényesítésére.

Fazekas Sándor a Kossuth rádióban kitért arra, hogy az Ab keddi határozata értelmében a kormánynak törvényben kell megerősítenie a Natura 2000 területek környezetvédelmi biztosítását.

Ezzel kapcsolatban elmondta: a programban csak olyan Natura 2000 területeket értékesítettek, amelyeknél előzetesen kikérték az egyes nemzeti parkok véleményét, és utána döntöttek arról, hogy az adott terület eladható-e vagy sem, a védelmi garanciákat az értékesítéskor szerződésben rögzítették. A tárcavezető szerint a Natura 2000 területek védelme biztosított.