Tavaly 24,3 milliárd forintos támogatást kaptak a nagyvállalatok

 

A 2015-ben még 3 milliárd forintos kerettel induló nagyvállalati beruházási programban tavaly már 35 társaság 24,3 milliárd forint támogatást kapott, amellyel 61,5 milliárd forint értékű beruházás valósult meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken Tégláson, a Hajdu cégcsoport projektzáró rendezvényén.

Marczinkó Zoltán sikeresnek nevezte a programot, amely az indulása óta 70 milliárd forintos kapacitásbővítéshez és 1650 új munkahely létesítéséhez járult hozzá.

Hozzátette: a Hajdu Autotechnika Ipari Zrt. mintegy kétmilliárd forintos kapacitásbővítő és technológia-fejlesztő beruházást valósított meg, amelyhez több mint 480 millió forint állami támogatást kapott a nagyvállalati beruházási támogatás keretében.

A kormány számára kiemelt feladat, hogy segítse a hazai vállalkozásokat a versenyképességük megtartásában, növelésében – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

“A mai napon egy olyan sikeres vállalatcsoport újabb fejlesztésénél lehetünk jelen, amely már hosszú ideje stabilan működik, és olyan nagy múltú autógyárak beszállítója, mint a Ferrari és a Mercedes-Benz” – mondta.

Hozzátette: Téglás legnagyobb ipari foglalkoztatója a Hajdu Autotechnika Ipari Zrt., amelynek az éves árbevétele meghaladja a hatmilliárd forintot. A már most is 200 főt foglalkoztató cég ezzel a beruházással további, több mint 40 új munkahelyet teremt.

Téglás, 2017. október 13. Szakemberek dolgoznak a HAJDU cégcsoporthoz tartozó Hajdúsági Ipari Zrt. és az Autotechnika Ipari Zrt. 5,4 milliárd forint értékű kapacitásbővítő fejlesztése részeként megépült gyártócsarnokában Tégláson az átadás napján, 2017. október 13-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Marczinkó Zoltán kifejtette: a vállalatcsoport ezzel a beruházással tovább bővíti préskapacitását, elősegíti a technológiai fejlődését, valamint fejleszti szerszámtervezői és -gyártói képességét. Mindezt pedig úgy teszi, hogy folyamatosan korszerűsíti a termelést, megfelelő piaccal rendelkezik, illetve együttműködik a szakiskolákkal és egyetemekkel a szakember utánpótlás érdekében.

Novotni Lajos, a 65 éves Hajdu cégcsoport igazgatóságának elnöke elmondta: 2015 és 2017 között 5,4 milliárd forint összértékű beruházás történt a vállalataiknál, amihez összesen 680 millió forint támogatást kaptak a nagyvállalati beruházási program keretében.

A fejlesztéseknek köszönhetően jelentősen megnőtt a cégcsoport versenyképessége, és a térségben 150 új munkahelyet hoztak létre. A jelenleg 13,5 milliárd forint éves árbevételt realizáló cégcsoport mintegy 800 dolgozónak biztosít munkát – tette hozzá.

A megalakításának 65. évfordulóját ünneplő Hajdu cégcsoport elnöke – aki már több mint 52 éve dolgozik a vállalatnál – megemlékezett az 1952-ben alapított Hajdúsági Iparművek fejlődésének fontosabb állomásairól, majd Marczinkó Zoltánnal együtt átadták a Hajdu Autotechnika Zrt. új gyártócsarnokát.