Silány termékek: ha az unió nem lép, Magyarország rendezi az ügyet

 

Az európai gazdaság az egymás iránti bizalmon nyugszik, amit hosszú, kitartó és kemény munkával lehet megszerezni, ugyanakkor pillanatok alatt el lehet veszíteni - ezt mondta Orbán Viktor Pozsonyban. A szlovák fővárosban azért tartottak uniós csúcsot, mert több vizsgálat is azt bizonyítja, hogy ugyanazt a terméket rosszabb minőségben forgalmazzák Kelet-Európában, mint nyugaton. Orbán Viktor hozzátette: ha az unió rövid időn belül nem lép, akkor Magyarország nemzeti hatáskörben rendezi az ügyet.

10 százalékkal kevesebb húst tartalmaz az egyik felvágott Szlovákiában, mint Ausztriában. Egy sajtban pedig felesleges adalékanyagok vannak. A szlovák hatóságok egy héten keresztül vizsgálták a multinacionális vállalatok termékeit, amelyből kiderült, ugyanazon márkanév alatt silányabb minőségű árukat adnak el a közép- és kelet-európai piacokon, mint Nyugat-Európában.

Tavasszal a magyar kormány is átfogó vizsgálatot indított. A tesztek itt is komoly különbségeket mutattak ki. Például az egyik ételízesítő sósabb, a vizsgált kakaópor és sör pedig íztelenebb nálunk. Egyes pékáruk és tejtermékek pedig több ízfokozót és térfogatnövelőt tartalmaznak. A halfilében húsból, a leveskockában természetes fűszerből van jóval kevesebbb, a vajas kekszből pedig éppen csak a vaj hiányzik.

Az élelmiszerek kettős minősége miatt a szlovák kormány uniós találkozót kezdeményett Pozsonyban, ahol európai szakpolitikusok és a visegrádi négyek kormányfői egyeztettek. A szlovák kormányfő azt mondta: összeurópai problémáról van szó.

Európában nem lehetnek másodosztályú fogyasztók, a kettős termékminőség gyakorlatára összeurópai megoldást kell találni, amellyel el lehet érni, hogy a multinacionális vállalatok egységesítsék a termékek minőségét – jelentette ki Robert Fico.

A cseh miniszterelnök azt hangsúlyozta: az uniónak az emberek hétköznapi problémáit kell megoldania.

“A kettős termékminőség ilyen ügy, Ezért egy átfogó jogalkotásra várunk, egy megoldásra, amiben az Európai Bizottságnak is aktív hozzáállást kell tanusítania” – mondta Bohuslav Sobotka.

A lengyel kormányfő azt emelte ki, hogy a kettős termékminőség aláaknázza az uniós alapelveket.

“Ez a fogyasztók félrevezetésének egyértelmű példája. Olyan probléma, amely az Európai Unió egységes belső piacának legfontosabb részét érinti és jól mutatja, hogy miként lehet aláaknázni a fogyasztóknak a termékek biztonságába vetett bizalmát” – mondta Beata Szydlo.

Orbán Viktor arról beszélt, hogy az európai gazdaság az egymás iránti bizalmon nyugszik, amit hosszú, kitartó és kemény munkával lehet megszerezni, ugyanakkor pillanatok alatt el lehet veszíteni.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: amikor a fogyasztók a termékek kettős minőségével találkoznak, akkor nem csak azt érzik, hogy a pénztárcájukon esett csorba, de az igazságérzetükön is.

“Nem akarunk semmi rendkívüli dolgot, csak azt szeretnénk, hogy ha az a termék, amit leveszünk a polcról, az legyen, aminek látszik: az legyen benne, ami rá van írva, olyan arányban, mint ami rá van írva, valóban abból az országból származzon, mint ami föl van tüntetve. És biztosak lehessünk abban, hogy ha ezt a terméket megvesszük Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban vagy Szlovákiában, akkor ugyanazt a terméket vásároltuk meg, mint bármely másik európai országban” – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor az egyeztetés után arra emlékeztetett, a visegrádi négyek korábban elfogadtak Budapesten egy állásfoglalást, amelyben haladéktalan jogi megoldásokat kértek az Európai Bíróságtól. A miniszterelnök hozzátette: ha az unió rövid időn belül nem lép, akkor Magyarország a szabályok megváltoztatásával, nemzeti hatáskörben rendezi az ügyet.