Orbán Viktor a Terror Háza Múzeumnál mond beszédet

 

Orbán Viktor kormányfő a Terror Háza Múzeumnál mond beszédet október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulóján - jelentette be a kormányszóvivő pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.

Kovács Zoltán hozzátette: október 23-án “minden méltósággal és tisztelettel ünnepelni vágyó magyar embert várnak a Terror Háza Múzeumnál”, ahol a miniszterelnök 15 órakor mondja el beszédét. A kormányszóvivő kiemelte: az 1956-os megemlékezések egyik legfontosabb és meghatározó eleme, gondolata idén is a szabadság fogalma. Ennek jegyében idén is a “Szabadság napja” szlogennel hirdették meg az ünnepi rendezvényeket. ”Vannak dolgok a világban és a magyarok számára, amelyek nem változnak”, ilyen az, hogy a “magyar a szabadság népe” – közölte Kovács Zoltán.

Kovács Zoltán, kormányszóvivő (MTI Fotó: Soós Lajos)

Kiemelte: “ahogy 1956-ban megharcoltunk a szabadságunkért és az igazunkért, úgy most, napijainkban is meg kell harcolnunk szabadságunkért és igazunkért”. Ez az a hagyomány, amelyet követni kell ahhoz, hogy a magyar nemzet el tudja érni céljait: saját függetlenségét fenn tudja tartani, szabadságát meg tudja őrizni – szögezte le. A kormányszóvivő néhány programelemet ismertetve elmondta: az ünnepi rendezvények idén is 22-én kezdődnek a hagyományos műegyetemi megemlékezésekkel, az onnan induló fáklyás felvonulással. Október 23-án látogatható lesz a Parlament, valamint korabeli villamosok járnak Budapesten, és számos program lesz még. Ezek részleteit később ismertetetik, és a kormány honlapján is közzéteszik.

Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőt mond a Válaszok keresése egy hosszú ideje elhallgatott válságra címmel rendezett kétnapos nemzetközi konferencián Budapesten 2017. október 12-én – a világ számos térségében tapasztalható keresztényüldözésről szóló konferenciát az Emberi Erőforrások Minisztériuma szervezte (MTI Fotó: Illyés Tibor)

A Terror Háza Múzeumnál, a Hősök falánál tartott sajtótájékoztatón a kormányszóvivő, arra a felvetésre, hogy az ellenzék ismét külön emlékezik, azt mondta: nem a  kormányon múlik, hogy ellenzéki pártok együtt tudnak-e ünnepelni velük. Az ünnepi rendezvények biztosításával kapcsolatos kérdésekre válaszolva elmondta: a nemzeti rendezvényeket immár hetedik éve kidolgozott protokollok alapján szervezik. Ezen felül – mint az elmúlt években minden nagy nemzeti rendezvényen – az október 23-ai programok biztonságos lebonyolítására idén is feláll az operatív törzs, ahol az illetékes szervek információkat, tanácsokat adnak: bizonyos helyzetekben hogy kell dönteni – tette hozzá.

A kormányszóvivőt kérdezték arról is, hogyan áll a kormányfő által Hadházy Ákos, LMP-s képviselő ellen felvetett vizsgálat. Kovács Zoltán azt mondta: a vizsgálatról az illetékes szerveknek lehetnek információ, ugyanakkor azt “minimum” szokatlannak nevezte, hogy egy parlamenti képviselő felszólalásban és korábban a sajtó előtt is egy konkrét cég mellett áll ki. Arra a kérdésre, miként kaphatott egy negyven éve meghalt fiú konzultációs kérdőívet, Kovács Zoltán azt mondta: a ’70-es években elkövetett adminisztratív hibára derült fény most. Azt viszont érdekesnek nevezte, hogy az érintettek – miután minden negyedik évben megkapták a választási értesítéseket – miért nem jelezték korábban, miért ebben a “kampányszerű időszakban vetőtik fel” az ügy.