Nyugdíj: novemberben jön a prémium és a korrekció

 

"A kormány törődik az idősekkel és megbecsüli őket", és természetes, hogy a gazdaság jó teljesítményéből azok is részesülnek, akik évtizedeket dolgoztak keményen az országért, a mostani generációkat felnevelték és segítik őket - mondta Novák Katalin, államtitkár.

Novemberben kapják kézhez a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumot, valamint a nyugdíjkorrekció összegét – erősítette meg az MTI-nek az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért is felelős államtitkára.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

“Magyarországon még soha nem volt nyugdíjprémium kifizetés, egyrészt azért, mert a korábbi kormányoknak eszébe se jutott, másrészt azért, mert a baloldal kormányzása rossz gazdasági és pénzügyi helyzet miatt esély sem volt erre” – mondta, hozzátéve: ma Magyarország erősödik, és szeretnék, ha ezt a nyugdíjasok is éreznék. Az intézkedés 2,6 millió embert érint.

A nyugdíj-kiegészítés célja, hogy ahogy eddig is, most is megőrizzék a nyugdíjak vásárlóértékét és a tényleges éves inflációhoz igazítsák a nyugdíjemelés mértékét. Ez a kormány egyik fontos vállalása volt az idősek felé – hangsúlyozta az államtitkár. A nyugdíj-kiegészítés és a nyugdíjprémium összegének pontos meghatározásáról a törvényben leírtaknak megfelelő számításokkal hamarosan dönt a kormány, de az már biztos, hogy a novemberi nyugdíjjal ezek is megérkeznek.