A családoknak is segítség a Könnyű közmű program

 

A közművekkel kapcsolatos ügyintézések könnyítése, valamint egyes eljárások ingyenessé tétele és gyorsítása a cégek mellett a családok támogatását is célozza, új lakás építésénél vagy felújításnál a program megfelelő segítséget nyújt.

Bartal Tamás, a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára az M1 hírcsatorna péntek reggeli műsorában kifejtette, hogy az egyszerűsített gázkészülékcsere-programban nem kell engedélyeztetni a kisebb változtatásokat, és a csere után ellenőrt sem kell hívni, a szerelő vállalja, hogy a szabályoknak megfelelően köti be a készüléket. Ezzel hónapokkal lehet lerövidíteni az eljárást – hangsúlyozta.

Kitért arra is, hogy nem lesz többé gáztömörség-vizsgálat, amiről “senki nem tudja”, hogy mit jelent. Eddig elmondása szerint csak arra volt jó, hogy a nem megfelelő gáztömörségre hivatkozva a szolgáltató lezárja a gázvezetéket, vagy felújítást írjon elő.

Bartal Tamás elmondta még, hogy az ellenőrzések ezentúl ingyenesek lesznek, valamint legfeljebb három havi résszámlát lehet egyszerre kiállítani, de ezek fizetési határideje nem eshet egy napra.