Újraalakult az MTVA zenei lektorátus

 

A három főből álló testület feladata a kortárs klasszikus zenék értékelése lesz. A megőrzésre kijelölt művekről felvétel készül a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek közreműködésével. A cél, hogy egy évtizednyi kihagyás után ismét nemzeti kincsként kezeljék a születő zeneműveket és ezek fenn is maradjanak az utókor számára - hangzott el az M1 Híradójában.

A Magyar Rádióban évtizedeken át működött zenei lektorátus, amelynek fő feladata, hogy a hozzájuk pályázó zeneszerzők műveiről eldöntse, melyek érdemesek az előadásra, rögzítésre, és arra, hogy bekerüljenek az archívumba. Ezt az évek óta megszűnt rendszert indítják újra, a munka “motorja” a Bartók Rádió. Bánkövi Gyula szerkesztő koordinálja a lektorátus működését, de a testület külső, független szakértőkből áll – fogalmazott Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója.


A csatornaigazgató emlékeztetett arra, hogy a kortárs zeneszerzők műveinek előadására és rögzítésére kevés lehetőség kínálkozik. “Egy jó rádió nemcsak műsorokat sugároz, hanem értéket is teremt” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az MTVA 2018-ban 20 millió forintot szán a projekt megvalósítására. A lektorátus létrehozásában komoly támogatást kaptak Kovács Gézától, a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek ügyvezetőjétől is.

Évente 15-20 zenemű kerül majd rögzítésre

Elmondta, hogy a kiválasztott műveket – legyenek azok zenekari vagy kamara-, netán szólódarabok -, a Magyar Rádió Zenei Együttesei és művészei adják elő, akik örömmel vesznek részt ebben a közös munkában. A felvételeket a rádió archívuma nemzeti kincsként megőrzi az utókor számára. Évente mintegy 15-20 zeneművet rögzíthetnek, az első felvétel 2018 tavaszán készülhet el. A lektorátus havonta egyszer ül majd össze és dönt az aktuális pályaművekről.

A testületbe a Magyar Művészeti Akadémia, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Magyar Zeneszerzők Egyesülete delegál egy-egy tagot. Jelenleg Madarász Iván zeneszerző, a Zeneakadémia professzora; Sáry László zeneszerző, a Katona József Színház zenei vezetője és Záborszky Kálmán karmester, a Zuglói Filharmónia művészeti vezetője az október 1. óta működő testület tagja, mandátumuk legfeljebb három évre szól.

Sáry László zeneszerző, a Katona József Színház zenei vezetője elmondta, nem könnyű eldönteni, mi számít jónak, mi nem, de azért vannak objektív szempontok, bizonyos zeneszerzői szabályok is, amely alapján azért lehet dönteni. Azt is elmondta, örül neki, hogy hosszú idő kihagyása után újra mecénása az új magyar zenének a rádió.

Záborszky Kálmán azt nyilatkozta, kíváncsian várja a munkát, hiszen karmesterként más szempontok szerint gondolkodik, elsősorban a közönség oldaláról ítéli meg a műveket. A művek elbírálásánál elsősorban azt fogja vizsgálni, hogy kivinné-e a színpadra az adott darabot. Hozzátette: nem zeneszerzői, hanem előadóművészi oldalról keresi majd a kulcsot a döntéshez.