Rendhagyó Arany-óra Ákossal

 

A fővárosi előadások mellett több vidéki városban is fellép Ákos az Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából összeállított esttel. Továbbra is jelentkezhetnek a középiskolák az előadóművész rendhagyó irodalomórájára.

Nagy sikert arat Ákos önálló estje, amelyet Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából állított össze. Az első előadás a Nemzeti Színházban volt szeptember 29-én. Fiák Krisztina, Ákos sajtóképviselője a hirado.hu-nak elmondta, az est mára “kinőtte a fővárost”, az év utolsó két hónapjában így vidéki turnéra indul a stáb. A tervek szerint mintegy 10 településen, majd 20 alkalommal lépnek majd fel. Előtte azonban, még október végén Ákos Kanadába utazik, ahol több városban is bemutatja az Arany-előadást a helyi magyar közösségek előtt.

Arany200_AKos_LEAD_07-300x168

Továbbra is tart Ákos ezzel kapcsolatos rendhagyó irodalom óra sorozata, amelyen középiskolákba látogat el az Arany János-esttel. Változatlanul jelentkezhetnek az osztályok, amelyek szívesen vendégül látnák Őt egy irodalom óra erejéig. Ehhez pedig továbbra sem kell mást tenni, mint a www.petofilive.hu/aranyora oldalra feltöltött három Arany János vers egyikét megfilmesíteni.  Az elkészült videót pedig feltenni a YouTube-ra és elküldeni a linket az aranyora@mtva.hu e-mail címre. A nyertes osztályt maga Ákos választja ki!

A játékra az ország bármelyik középiskolájának 10. és 11. osztálya jelentkezhet. Az első Arany János vers a Kép-mutogató. Az erről készített filmmel október 15-éig lehet pályázni. A második a Tengeri hántás, itt a beküldési határidő  november 12, a harmadik vers pedig a Walesi bárdok. Itt pedig december 10-ig lehet feltölteni az elkészült munkákat.

Időközben aranylemez lett Ákos hangoskönyve, amelyen 12 Arany János verset dolgoz fel Blaskó Péter Kossuth-díjas színművész közreműködésével. Az anyag az Arany-estek összeállításában is tevékenykedő Szigeti Gábor irodalomtörténész segítségével állt össze és rövid idő alatt elérte az Aranylemezt jelentő eladásszámot.