Nem lesz esküvő - emiatt szakított menyasszonyával Robert Pattinson

 

Már biztos, három év után külön utakon folytatja a sztárpár.

FKA Twigs, az extravagáns koncertjeiről ismert brit énekesnő és Robert Pattinson, minden idők “legsármosabb vámpírja” 2014 óta alkotott egy párt, 2015 áprilisában pedig már eljegyzésükről cikkeztek a lapok.

Robert Pattinson és FKA Twig. Fotó: AFP

Robert Pattinson és FKA Twigs. Fotó: AFP

Twigs azonban már nem viseli a Roberttől kapott gyűrűjét, a Londoni Divathéten jól láthatóan hiányzott róla az ékszer. Ekkor röppentek fel először a petykák, miszerint a pár szakíthatott.

Most egy bennfentes árulta el a The Sunnak, hogy a pár valóban az eljegyzés felbontása mellett döntött: “Az utóbbi hónapokban kezdtek eltávolodni egymástól, egyre kevesebb és kevesebb időt töltöttek együtt. Rob belefáradt ebbe és már a barátainak is elmondta, hogy szakítottak”.

Februárban még láthatóan nagy volt a szerelem. Fotó: Camera press

Februárban még láthatóan nagy volt a szerelem. Fotó: Camera press

Idén júliusban egy Howard Stern interjúban Pattinson azt találta válaszolni a jegyességüket firtató kérdésre, hogy “azok vagyunk, vagy valami olyasmi”. Ezek után pedig a Twilight sztárja Katy Perryvel vacsorázott, aki köztudottan a színész plátói szerelme.

Nem lennénk meglepve, ha az énekesnő emiatt kezdett volna elhidegülni kedvesétől. Egyikük sem volt már biztos a dolgában, de Rob volt az, aki megtette az első lépést.