Még az idén megbékélhet az USA és Kanada

 

A kanadai kormányfő bizakodóan nyilatkozott szerdán Washingtonban, s arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalását még az idén év végéig le lehet zárni.

Justin Trudeau azt követően nyilatkozott újságíróknak, hogy a Fehér Házban megbeszélést folytatott Donald Trump amerikai elnökkel. Elmondta, érdemi, de nem könnyű eszmecserét folytatott Trumppal. Hozzátette: mindketten elkötelezték magukat a szabadkereskedelmi egyezmény szükséges megújítása mellett, amely során mind Kanada, mind az Egyesült Államok, mind pedig Mexikó számára kedvező feltételeket kell kidolgozni. A minden fél számára jó megállapodást Trudeau “kényszerítő erejűnek” nevezte, hozzátéve, hogy egyetértett Donald Trumppal abban, hogy az új megállapodásnak lehetőséget kell teremtenie mindhárom ország népének a kibontakozásra és a sikerre.

Trump nem találta jónak

Az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) 1992-ben kötötték és 1994-ben lépett életbe. Lebontotta a három tagország, Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó közötti kereskedelmi és beruházási akadályokat, liberalizálta az áruk és a szolgáltatások piacát. Donald Trump azonban már a tavalyi elnökválasztási kampányban is azt hangoztatta, hogy az egyezmény árt az amerikai érdekeknek, ezért elnökként vagy felmondja, vagy újratárgyalja. A Washingtonban szerdán újrakezdődött egyeztetés a tárgyalássorozat harmadik fordulója.

Repülőgépcsata

Sajtótájékoztatóján Justin Trudeau kitért még arra is, hogy megvitatta Trump elnökkel a Bombardier-ügyet. Az amerikai kereskedelmi minisztérium ugyanis dömpingvámot vetett ki a kanadai Bombardier repülőgépekre, amelyek így szinte eladhatatlanná váltak az Egyesült Államokban. Trudeau elmondta: közölte az amerikai elnökkel, hogy a büntetővám ügye lehetetlenné teszi Kanada számára, hogy amerikai Boeing katonai gépeket vásároljon.