Elhúzódó küzdelemre számít a kormány Brüsszellel

 

Az európai emberek „helyzetbe hozásával”, nem pedig kívülről kell megoldani a demográfiai és gazdasági problémákat – hangsúlyozta a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel a kormányszóvivő.

Kovács Zoltán a vita egyik legveszélyesebb elemeként említette, hogy a német uniópártok munkaerőpiaci folyamatokhoz is kötnék a beengedettek számát. A kérdés túlmutat a migráció témáján, „arról is szól, hogyan képzeljük el az Európai Unió működését, az Európai Unió jövőjét” – mondta a szóvivő.

Megjegyezte, az uniós tervezetekből, intézkedési javaslatokból és vezetői megszólalásokból „kísértetiesen köszönnek vissza” a Soros-terv elemei. Hozzátette, a törekvéssel, amelybe évek, évtizedek munkáját fektették a milliárdos szervezetei, „csak hosszú távon lehet megküzdeni”, így elhúzódó küzdelemre kell számítani.