Kezdődhet a madáretetők feltöltése

 

Az első fagyokkal ugyanis kezdődik a téli madáretetés időszaka. A hideg hónapokban nem csak etetni, itatni is kell őket. Szakemberek szerint az ősztől tavaszig tartó gondoskodás nagyon fontos a hazánkban áttelelő madárfajok számára - derült ki az M1 csatorna délutáni műsorában.

Az első fagyok beálltával, az októberi-novemberi időszakban elkezdődik a téli madáretetési szezon. Azonban nem mindegy, mivel etetjük a madarakat, ahogyan az sem, milyen a megfelelő madáretető.

Wágner László, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának tájegységvezetője elmondta, hogy a madáretetők tekintetében két kritériumra kell odafigyelni. Az egyik, hogy a madarak könnyen hozzáférjenek a madáretetőben elhelyezett élelemhez, a másik pedig, hogy mindenképp legyen az etetőnek teteje, hogy ne ázzon meg a táplálék.

Elsősorban az olajos magvak kihelyezése a javasolt, mert télen nagyobb energiaigényű táplálékra van szükségük a madaraknak. A legjobb az aprószemű, fekete napraforgó, melyet a kisebb madarak is könnyen ki tudnak szedni a héjából. De emellett a vékony héjú tökmag és a diótörmelék is megfelelő. Az állati eredetű táplálékok közül pedig a faggyú a legalkalmasabb, mert annak magas a zsírtartalma – magyarázta.

A leggyakoribb madáretető-látogató madarak közé tartozik a széncinege, a kékcinege és a barátcinege, de előfordul még a zöldike, a tengeric, a megyvágó és a pinty is.