Adóprémiumot szorgalmaz a munkavállalóknak az ÁSZ-elnök

 

A nyugdíjasok mellett a legális keretek között munkát vállaló polgároknak is járna prémium – mondta a Magyar Időknek adott interjújában Domokos László. Az Állami Számvevőszék elnöke szerint a kormány azonnal csökkenthetné a dolgozók munkaerőpiaci járulékát, ezzel havonta nagyjából kétezer forint maradna az átlagosan keresők zsebében.

A jelenlegi gazdasági környezet lehetővé tenné, hogy a kormány csökkentse a munkavállalók járulékát – jelentette ki az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Időknek adott interjújában. Domokos László elmondta, annak idején jórészt azért alakították ki a jelenleg 1,5 százalékos elvonást jelentő munkaerő-piaci járulékot, mert a munkanélküliség tíz százalék felett járt. A közteher egyfajta szolidaritási adóként működött, a munkával rendelkezők rótták le azért, hogy a költségvetés kifizesse a munka nélkül maradtak juttatásait. Ma viszont négy százalék körüli a munkanélküliségi mutató, több ágazatban egyenesen szakemberhiány van, vagyis jelenleg nincs szükség a szolidaritási alapon szedett teher teljes összegére.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. MTI Fotó: Kovács Tamás

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. MTI Fotó: Kovács Tamás

Domokos László hozzátette, az ÁSZ elnökeként és egyben a Költségvetési Tanács tagjaként javasolni fogja, hogy a kormány csökkentse a másfél százalékos munkaerő-piaci járulékot például fél százalékra. A tehermérséklés azért volna a legálisan dolgozók prémiuma, mert ezt a járulékot a dolgozók fizetik, a csökkentés így nekik jelentene azonnal zsebben maradó pénzt. Az egy százalékpontos faragás átlagfizetésnél havi kétezer forintot tehetne ki – tette hozzá.

Az ÁSZ elnöke szerint a hazai gazdaság csak akkor fejlődhet igazán, ha megfelelő számban és legális keretek között dolgoznak idehaza a képzett szakemberek. Ez ügyben pedig nemcsak a munkaadók, hanem a kormány is tehet lépéseket. Mint mondta, az egyik ilyen, hogy az állam csökkenti a cégek adóit, ha azok megemelik a dolgozók keresményét – ez történt abban a több évre szóló megállapodásban, amelyet a kormány tavaly kötött meg a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseleteivel. A másik út pedig a dolgozók közterheinek mérséklése. A gazdaság javuló teljesítménye lehetővé tette azt, hogy a nyugdíjasok prémiumot kapnak az esztendő végén. De így lenne mozgástér arra is, hogy a legálisan munkát vállaló polgárok a a munkaerő-piaci járulék csökkentésével is egyfajta prémiumot kapjanak – tette hozzá Domokos László.

A teljes interjút elolvashatja itt: