A szüleit vitte vacsorázni a meggyilkolt nagyszülőktől szerzett pénzből

 

„Súlyosan sérült az ősbizalom" - háborgott az ügyész, amikor perbeszédében tényleges életfogytiglanit kért a gyilkosra, aki megölte a nagyszüleit, mert nem adtak neki kölcsön. A bíróság viszont úgy látta a beismerő vallomásért még neki is jár egy esély, ezért 35 év múlva feltételesen szabadulhat a debreceni férfi.

A Debrecenben élő Csabát rengeteg tartozás szorította. Nagyszülei segítségében bízott, ám eltökélte, hogy ha kérésre nem adnak, erőszakkal is megszerzi tőlük a pénzüket. Ezért úgy indult hozzájuk látogatóba, hogy magához vett egy húsvágó bárdot, valamint egy cserekabátot, ha véres maradna ruhája a bántalmazás következtében.


Feldühödött nagyszülei panaszán, amikor azt mesélték unokájuknak, mennyi konfliktussal jár az együttélés a szülőkkel, akik tartoznak is nekik. Látta, hogy „ebből már nem lesz pénz”, dühében elkapta nagymamája karját, és az ágyra lökte. A bárddal teljes erőből fejbe vágta az idős asszonyt, akit még kétszer arcon és fejen ütött.

Ekkor úgy döntött, hogy nagyapját sem hagyhatja életben, őt is többször megütött a nála lévő bárddal. Miközben a feldúlta a lakást a pénzt keresvén, a hangosan hörgő nagyszülőkre újból és újból lesújtott. Összesen negyvenszer. Végül megkéselte az idős embereket, hogy biztosra menjen.

A zsákmányolt 386 ezer forintból égető tartozásai kiegyenlítése helyett márkás cipőt, ruhát vásárolt. Barátnőjének aranyékszert, virágot és sütit ajándékozott, és még arra is volt lelkiereje, hogy a „véres” pénzből egy csárdába vigye az áldozatokkal egy házban élő családtagjait, köztük gyanútlan anyját, aki ekkor még csak nem is sejtette, hogy a vacsora áráért a fia nem sokkal korábban könyörtelenül kivégezte a szüleit.

A két áldozat, Jóska bácsi és Vilma néni holttestére a hazatérő családtagok találtak rá a lakásban. Mint kiderült, az idős párt már előző nap megölték.

Stockphoto - étterem - család - arcnélküli - elmosódott

Illusztráció. Forrás: Shutterstock

A helyszín arról árulkodott a nyomozóknak, hogy az áldozatok ismeretségi körében kell keresni a gyilkost. A brutális, könyörtelen elkövetés volt mód mindig erre utal – mondta az M1 Kékfény című műsorában Hamza József, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. Ez volt támpont, mert az ilyen indulat mindig a közeli hozzátartozók felé vezeti a nyomozást – tette hozzá.

Forró nyomon kezdték üldözni a tettest, és alig fél nap múlva elfogtak egy 27 éves férfit, aki beismerte tettét. A rendőrök sejtése beigazolódott: az áldozatok nagyobbik unokája volt az.

Az elsőfokú bíróság márciusban életfogytiglanra ítélte a férfit, azzal, hogy 35 év múlva esélyt kaphat a szabadulásra. Az ügyész azonban tényleges életfogytiglanit kért a vádlottra.

A múlt heti jogerős ítéletben a Debreceni Ítélőtábla nem súlyosbította a férfi büntetését. A gyilkos unoka tehát esélyt kaphat a jövőre, ha a bíróság alkalmasnak találja rá, 3 és fél évtized múlva.

Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.