Szakértő: több ezren indulhatnak el Olaszország irányába Líbiából

 

3 millió 600 ezer menedékkérő él Törökországban, ebből 3 millió 300 ezren vallják szíriainak magukat, további mintegy 250-300 ezren Irán térségéből, Afganisztánól, Pakisztánból, Bangladesből érkeztek.

A menedékkérők egy része továbbra is Európába szeretne továbbmenni Törökországból, egy részük pedig szeretne visszatérni Szíriába. A szírek körében viszonylag magas azok aránya, akik hosszabb távon Törökországban vagy az újjáépülés előtt álló Szíriában képzelik el a jövőjüket, de ez nincs így a más közép-ázsiai és közel keleti országból érkezők esetében, akik Európában szeretnének maradni – fogalmazott Orbán Balázs, a Migrációkutató Intézet főigazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

 

Hozzátette: a törököknek érdekük az Európai Unióval kötött megállapodás fenntartása; a nyári hónapban megnövekedett érkezők száma a naptár és az időszaki hatásoknak köszönhető, de látható, hogy ahogy az időjárás nehezedett, a számok is visszaálltak a tavaszi átlagszámok közelébe.

Földközi-tenger, 2017. augusztus 27. Olaszországba igyekvő, többségükben fekete-afrikai illegális bevándorlók gumicsónakjukon arra várnak, hogy az Aquarius, az SOS Mediterranee nem kormányzati szervezet és az Orvosok Határok Nélkül hajója kimentse őket a Földközi-tengeren, 46 kilométerre Líbia partjaitól 2017. augusztus 27-én. (MTI/AP/Darko Bandic)

Földközi-tenger, 2017. augusztus 27.
Olaszországba igyekvő, többségükben fekete-afrikai illegális bevándorlók gumicsónakjukon arra várnak, hogy az Aquarius, az SOS Mediterranee nem kormányzati szervezet és az Orvosok Határok Nélkül hajója kimentse őket a Földközi-tengeren, 46 kilométerre Líbia partjaitól. (MTI/AP/Darko Bandic)

A Tunéziából és Líbiából érkezőkkel kapcsolatban azt mondta: az elmúlt pár hónap az olasz kormány migrációs paradigmaváltásról szólt, és sokkal kevesebben érkeztek Olaszországba, mint korábban. Mindez az olasz parti őrség megváltozott magatartásának, az NGO-hajók kiszorításának, és az olasz diplomáciai, külügyi igazgatás Líbiában való aktív fellépésének is köszönhető.

Líbia nem stabil, és éppen ezért a tengerparti sávon bármikor kialakulhat egy olyan csatorna, ahol több ezren indulnak el Olaszország irányába, mivel sokan vannak a térségben, akik Európában képzelik el a jövőjüket.

Erősödik egy olyan tendencia, miszerint Törökországból új alternatív útvonalakat keresnek az embercsempészek a Fekete-tengeren, illetve Románián keresztül. Ám ez az útvonal nem erősödött meg egyelőre, mivel a török hatóságok ide csoportosítják erőiket, valamint nehezen hajózható, viszonylag jól védett útvonalról van szó – fejtette ki Orbán Balázs. A Fekete-tengeren viszonylag hatékonyan működik a védelem, így nagy számú beáramlásra ezen az útvonalon keresztül egyelőre nem számíthatunk – fűzte hozzá.