Rendkívüli történelemórákat tartanak a Nemzeti Sírkertben

 

Rendkívüli történelemórákat tartanak a Nemzeti Sírkertben. A diákcsoportokat történészek kísérik, a séta közben felelevenítik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeit és az azt követő megtorlást.

Reggel óta egymást váltják az iskolás csoportok a mauzóleumoknál; több mint 400-an jelentkeztek a programokra – hangzott el az M1 tudósításában.

Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója elmondta: a Kossuth-mauzóleum a legnagyobb és a legszebb mauzóleum a sírkertben, és egész Magyarországon.


Felújítása másfél évvel ezelőtt fejeződött be, és az idelátogatók már teljes fényében láthatják, ahogyan a Deák-, és a Batthyány-mauzóleumot is. Reggel 8-tól délután 5-ig várják a csoportokat az idegenvezetők; a diákok tematikus sétákon vehetnek részt a 48-as parcellával kiegészítve.

A Nemzeti Örökség Intézet létrehozott egy idegenvezetői csoportot, melyben magyar- és történelemtanárok dolgoznak, és felkészülten várják az idelátogatókat – mutatott rá a főigazgató.

Egy katona megkongatja a harangot a Fiumei úti temetőben, a Batthyány-mauzóleumnál 2015. október 6-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A mai nap kiegészül egy időszaki kiállítással, ami egy hétig tekinthető meg a kegyeleti múzeum előtti téren. A tárlat az özvegyekről szól – fűzte hozzá.

Hozzátette: máskor is tartanak kihelyezett történelemórákat, például november 4-én, a következő nemzeti gyásznapon – tette hozzá Radnainé Fogarasi Katalin.