Gyurcsány fizette a börtönben ülő MSZP-s Czeglédyt

 

Negyedmillió eurós, azaz csaknem nyolcvanmillió forintos kölcsönnel segítette ki a Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló Altus Portfólió Kft. a mintegy hárommilliárd forintos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba cégét, a Human Operatort - írja számában a Magyar Idők.

A napilap cikke szerint Gyurcsány Ferenc vagyonkezelésre szakosodott cége, az Altus Portfólió Kft. tavaly február 25-én 255 ezer euró, csaknem nyolcvanmillió forint összegben úgynevezett rövid lejáratú likviditási – a fizetési nehézségek áthidalására szolgáló – kölcsönt nyújtott a szombathelyi székhelyű Human Operator Zrt.-nek, amelynek vezetőjét, Czeglédy Csabát mintegy hárommilliárd forintos költségvetési csalással gyanúsítják.

Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként Gyurcsány Ferenc és az MSZP jogi képviseletét is ellátta több ügyben. A Magyar Idők birtokába került szerződést a kölcsönadó részéről Gyurcsány felesége, Dobrev Klára, az Altus Portfólió vezérigazgatója írta alá, lejárati ideje pedig 2016. április 30. volt.

A szerződésben a kamatot az aktuális jegybanki alapkamat mértékében határozták meg, ezen felül a kölcsönvevőnek 4800 eurót kellett fizetnie, az egész ügyletre pedig Czeglédy készfizető kezességet vállalt. A lap felidézi, hogy Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.

A gyanú szerint a férfi által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Human Operator Zrt. köré szerveződő, munkaerő-közvetítéssel foglalkozó céghálózat 2013 és 2016 között mintegy hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó iskolaszövetkezetek nagy része a cég által közvetített diákmunka után nem fizette ki a diákok májusi és júniusi bérét. Az elmaradás becslések szerint mintegy ezer diákot érint és súlyos milliókra rúg. Az ügy további részletei a Magyar Idők csütörtöki számában olvashatók.