Mindent felvesz az autós kamera – De használhatjuk egyáltalán?

 

Rengeteg a figyelmetlen, életveszélyesen közlekedő sofőr. Sokan mobilozva, a szabályokat semmibe véve veszélyeztetik a többieket. Egy esetleges balesetnél adódhatnak vitás helyzetek. Ha a vétkes nem ismeri el felelősségét, hatalmas kár is érhet. Ilyenkor jön jól az autós fedélzeti kamera. Vagy mégsem?

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének ajánlása szerint nincs olyan hatályos jogszabály, amely engedné vagy tiltaná ezeknek a fedélzeti kameráknak az elhelyezését. Ezeket a felvételeket tehát mind a rendőrség, mind a biztosító elfogadja – hangsúlyozta a Kossuth Rádió Napközben című műsorában dr. Hangyási István, a MABISZ Kárrendezési albizottságának tagozatvezetője.

Egyes vitás kérdésekben, baleseteknél, ha rendelkezésre áll ilyen felvétel, a rendőrség lefoglalja ezeket és bizonyítékként felhasználhatóak – tette hozzá. A biztosító gyakran használja fel egy-egy adott helyzet megítéléséhez segítségként a köztéri kamerák felvételeit.

Azt azonban érdemes vizsgálni, hogy a felvétel manipulált volt-e. Általában nem jellemző – mondta.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Publikálni azért nem lehet

A képek rögzítése, valamint a fedélzeti kamera elhelyezése tehát nem ütközik jogszabályba, a felvételek nyilvánosságra hozatala azonban már más kérdés – mondta a szakember. Személyiségi jogi kérdéseket vet fel.

Dr. Hangyási István megjegyezte, hogy a kárrendezések döntő többségénél elegendő a baleseti bejelentő, illetve a tanúk nyilatkozata. Kevés ügy jut el addig, hogy ezeket a felvételeket bizonyítékként használja fel.

Felhívta a figyelmet a műsorban arra, hogy Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Luxemburgban, és Portugáliában ezeknek a kameráknak a használata tilos, több ezer eurós bírságra számíthat az autós. Érdemes az említett országokba tervezett út előtt ezeket leszerelni – fűzte hozzá.

Pár ezertől százezerig 

Galambos Csaba autós fedélzeti kamera szakértő elmondta, hogy az emberek többsége három különböző céllal vásárolja ezeket a kamerákat; megvédeni saját magukat egy esetleges forgalmi szituációban, a parkoló autók védelmében, illetve úti film készítése okán.

Elég nagy a szórás a kamerákon belül, az olcsóbbak inkább nappal használhatóak, a drágábbak közül van olyan, ami éjszaka is jó felvételeket tud készíteni. Az áruk is elég változó, pár ezer forinttól akár százezer forintig terjedhet. Jellemzően Micro SD kártyákkal használhatóak, mérettől függően 2,5 és 6,5 óra rögzíthető velük.