Ilyen lakást kapni 25 millióért

 

Idén az érdeklődők 61 százaléka keres 25 millió alatti használt vagy új lakást és házat, ez pedig csökkenést jelent a tavalyi 64 százalékhoz képest. Az átadás közeledtével az új lakások egyre többe kerülnek a kivitelezésből adódó kockázatok csökkenése miatt.

A lakáspiac egyik legnépszerűbb szegmensét jelenti a 25 millió forint alatti kategória: az idén a lakások és házak iránt érdeklődők 61 százaléka keresett 25 millió forintig lakóingatlant, ami némi csökkenést jelent a tavalyi 64 százalékhoz képest – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, az érdeklődők arányának csökkenése elsősorban azzal magyarázható, hogy a lakáspiaci drágulás miatt egyre kevesebb lakást kínálnak a 25 millió forintos lélektani határ alatt, így ezekre kevesebb érdeklődés is érkezik. Az olcsóbb ingatlanok kínálatcsökkenése leginkább a 15 millió forintnál nem drágább lakások esetében különösen látványos. Tavalyhoz képest 2017-ben ugyanis 12,5 százalékkal kevesebb ingatlan volt elérhető a piacon ebben az árkategóriában. Ezt némileg ellensúlyozza, hogy háztartások jövedelme emelkedett, így sokan nagyobb megtakarítással vághatnak bele a lakásvásárlásba, illetve könnyebben juthatnak hitelhez is.

Új lakások 25 millióból

Az egyre népszerűbb új építésű piacon 25 millió forintból nagyon eltérő méretű lakásokat kínálnak az országon belül. A szakportál adatai szerint Budapesten 30-38 négyzetméteres új építésű – 1 szobás – garzonlakásra lehet elég a 25 millió forint. Ezzel szemben a nyugat-magyarországi régió megyei jogú városaiban 45-50 négyzetméteres – jellemzően 1,5-2 szobás – új lakást lehet venni ennyi pénzért. A kelet-magyarországi megyei jogú városokban 50-55 négyzetméteres – szintén 1,5-2 szobás – új lakás is beleférhet a keretbe.

Stockphoto - lakás - bútorotott - bútorozatlan - albérlet

Gyorsan változik a kínálat

Balogh László elmondta: az elemzésben szereplő adatok szeptember végi számokat tükröznek, de fontos, hogy az új lakások esetében gyorsan változik a kínálat és ugyanez a helyzet az árakkal is. Egyrészt fokozatosan növekszik az új lakások kínálata, még mindig jelennek meg 2020-ig történő átadással fejlesztések.

Bővebben  témáról itt olvashat.