Magyar segítség a békét szolgáló boszniai ferenceseknek

 

Mostarban 25 évvel ezelőtt törtek ki a harcok, annak a szörnyű háborúnak a részeként, amely az egész volt Jugoszlávia területét pusztította. Mostarban is épületek százai, emberek ezrei pusztultak el a XX. század második felének legvéresebb időszakában, a délszláv háborúban. Az itt élők tudják, hogy a nemzetek, nemzetiségek közötti béke mekkora kincs – mondta Soltész Miklós Mostarban.

Az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára bosznia-hercegovinai hivatalos látogatása során felkereste a mostari Szent Péter és Szent Pál ferences templomot és kolostort, valamint a DOMPES Szent Ferenc Párbeszédközpontot.

A béke megőrzésében a horvát nemzetiségű katolikus ferences szerzetesek hatalmas munkát végeznek – mondta Soltész Miklós. Az államtitkár elismeréssel szólt arról, hogy a ferences atyák az elmúlt 20 évben helyreállították templomukat és kolostorukat, valamint létrehozták a DOMPES Szent Ferenc Párbeszédközpontot.

Ebben a házban nemzetiségi hovatartozás nélkül segítik a rászorulókat ingyenes étkezéssel, valamint szegény sorsú diákok lakhatását biztosítják. Az építkezés javában zajlik, melyet többnyire a horvát állam finanszíroz, de a magyar kormány is segítséget nyújtott 4,2 millió forint összegben. A támogatás eredményeként a közkonyhát, illetve az étkezőhelyiségeket tudták kialakítani – mondta el Soltész Miklós.

A magyar kormány is hozzájárult a mostari megbékéléshez

Danko Perutina, a kolostor házfőnöke hálás köszönetét fejezte ki Magyarország szolidaritásáért és támogatásáért, melynek köszönhetően a magyar kormány is hozzájárult a mostari megbékélés folyamataihoz.

Soltész Miklós Magyarország ajándékaként a Szent László-évhez kapcsolódóan egy Szent Lászlót ábrázoló képet adott át a mostari ferences rendháznak. Danko Perutina kifejezte örömét, hogy a templom harangtornyánál a többi nemzet ajándéka mellett ezután a magyar nemzet nagy szentjének képét is láthatják a betérők. A lengyel származású magyar szent királyt ábrázoló ajándék a népek békés egymás mellett élésének szép szimbóluma – fogalmazott a házfőnök.

Az eseményen részt vett Négyesi József, Magyarország szarajevói nagykövete.