A hangos autópálya ellen demonstráltak Törökbálinton

 

Nagyon hangos az autópálya zaja- erre panaszkodnak a Pest megyei Törökbálinton élők. A helyiek ezért demonstrációt tartottak pénteken délután, hogy felhívják a figyelmet a település zajterhelésére. Azt szeretnék, hogyha az M7-es autópálya törökbálinti szakaszán 130 helyett csak 100 kilométer per órával haladhatnának az autósok - hangzott el az M1 Híradójában.

Elek Sándor, Törökbálint polgármestere úgy nyilatkozott, hogy szerinte a sebességcsökkentés, mely szerint a 130 kilométer/óra helyett, csak 100 kilométer/órával közlekedhetnének az autósok az M7-es autópálya törökbálinti szakaszán nem túl nagyon kérés, és nagy segítség lenne a lakóövezetben élők számára.

Aradszki András, az energetikai ügyekért felelős államtitkár is egyetértett a kezdeményezéssel, elmondta, hogy azon a részen, ahol az M7-es áthalad Törökbálinton és folytatódik Érd, Sóskút, végül Tárnok irányában igen erős a forgalom, ez pedig egy olcsó beruházás lenne. Idézőjelesen költséget nem jelentő beruházással lehetne az itt élő emberek zajterhelésén enyhíteni – fogalmazott.