Olyat csináljon a gyerek, amit tényleg szeret

 

Az iskolakezdés után egy-két héttel érdemes kialakítani a diákok délutáni órarendjét is. Sok gyereknek már most telezsúfolják a szülők a napját különórákkal, máshol pedig csak lézengenek délutánonként. Hol kellenek szabad órák, kötetlen idő, hol jó rendszerbe foglalni a teendőket? Hogyan érdemes kurzusokat, zeneórát vagy sportfoglalkozást választani? Mit bír a gyerek és milyen pozitív hatásai vannak a délutáni edzésnek, zeneórának a gyermek koncentrációs képességére, szellemi, fizikai fejlődésére?

F. Földi Rita klinikai szakpszichológus a Kossuth Rádió Napközben című műsorában úgy foglamazott: úgy lehet egyensúlyba hozni a különórák hasznát és kárát, hogy a szülők elvárásai mellett a gyerek igényeit, motivációit és képességeit is vegyük figyelembe, amikor különórákat választunk. Ha olyat csinálhat, amit szeret, akkor lehet, hogy jobban elfárad, de legalább nem kedvetlenül csinálja az egészet, hanem élvezi is.

A kedvükre való foglalkozásokat nagy teherbírással tudják végezni, és ez nem csak a sportra igaz, hanem bármi másra – tette hozzá.

A szakpszichológus szerint az is egy jó megoldás lehet, ha esetleg nincs elképzelése a kicsinek a sportolásról, akkor válasszon egyet a környéken elérhető lehetőségekből és akkor azt csinálja végig a tanévben. Lehet ugyanis, hogy az első alkalommal nem okoz túl sok örömet neki az új és idegen környezet: nem ismeri a többieket, ahogy az elvárásokat sem és emiatt hamar abba akarja hagyni.

Ezt viszont nem érdemes támogatnia a szülőknek, ugyanis akkor nem alakul ki a gyerekben a kitartás. Ha pedig csinálja és odateszi magát, akkor eredményes lehet.

A szakértő azt is kiemelte, az is fontos, hogy a család milyen életmódot folytat: kutatások igazolják, hogy azok a gyerekek fognak többet és tovább sportolni, ahol a családban is látnak erre példát – és itt nem kell élsportolásra gondolni, hanem úgy általában a testmozgásra.

F. Földi Rita azt is hozzáfűzte, hogy azokat a tanulási képességeket, amelyek a korai fejlődésben környezeti okok miatt nem megfelelően alakulnak ki, azt a mozgással remekül lehet fejleszteni. Hozzátette: nagyon sok olyan mozgásterápiás irányzat létezik, amely a mozgás integráló hatásából kiindulva segíti a tanulási képességeknek a kialakulását.

A szakpszichológus úgy összegezte: pontosan a sport az, ami segíti a szociális kapcsolatoknak a kialakulását. Az együttes tevékenység élményének és a kooperáció kialakulásának egyik alapja.