Kétmilliárd forintos raktárbázis épült Dunaharasztiban

 

Az olyan beruházásoknak is köszönhetően, mint a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. raktárának építése Dunaharasztiban, a magyar export elérheti az idén a 100 milliárd eurót - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás átadása alakalmából tartott sajtótájékoztatón a cég telephelyén szerdán.

A miniszter elmondta: a kétmilliárd forintos beruházással épített új raktárral a Coca-Cola HBC dunaharaszti élelmiszeripari raktárbázisa lett Magyarországon a legnagyobb. Hozzátette, minden nemzetgazdaság erejét jól mutatja, hogy az olyan világmárkák, mint a Coca-Cola mennyire vannak jelen az országban. A magyarországi kivitel értéke 2016-ban 92,990 milliárd euró, az idei első félévben pedig 50,990 milliárd euró volt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. üzemében tartott sajtótájékoztatón Dunaharasztiban 2017. szeptember 13-án - a cég kétmilliárd forintos beruházással új élelmiszeripari raktárbázist épít (MTI Fotó: Illyés Tibor)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. üzemében tartott sajtótájékoztatón Dunaharasztiban 2017. szeptember 13-án – a cég kétmilliárd forintos beruházással új élelmiszeripari raktárbázist épít (MTI Fotó: Illyés Tibor)

A miniszter kitért arra is, hogy a magyar nemzetgazdaságban szerencsére jelen van több világmárka, például az Audi, a Legó és a Coca-Cola is, amelyek befektetéseinek köszönhetően lesz képes a magyar gazdaság elérni a 100 milliárdos exportot. Hozzátette, a Coca-Cola HBC például 25 európai országba exportálja a Magyarországon gyártott termékeit.

A Coca-Cola befektetései is azt bizonyítják, hogy Magyarország a legvonzóbb befektetési régió a térségben. Nem elhanyagolható, hogy a cég alapanyag szükségletének kétharmadát magyar beszállítóktól szerzi be, ilyen az alma és a cukor is, és ezt az arányt növelni is szeretnék – fűzte hozzá Szijjártó Péter.

A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. üzeme Dunaharasztiban 2017. szeptember 13-án - a cég kétmilliárd forintos beruházással új élelmiszeripari raktárbázist épített (MTI Fotó: Illyés Tibor)

A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. üzeme Dunaharasztiban 2017. szeptember 13-án – a cég kétmilliárd forintos beruházással új élelmiszeripari raktárbázist épített (MTI Fotó: Illyés Tibor)

A beruházással egy 6500 négyzetméteres raktárat épített fel dunaharaszti központjában a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. A 12 méter magas épületben 12 ezer raklapon összesen 8,4 millió liter termék fér el. Az összességében több mint öt futballpálya méretű létesítmény 30 ezernél több kereskedelmi egységet szolgál ki. Minas Agelidis, a Coca-Cola HBC Magyarország ügyvezető igazgatója és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter végezetül átadta a raktárcsarnokot, amelyet a vendégek és a sajtó képviselői megtekinthettek.

A Coca-Cola HBC Magyarország 2012-ben elsőként kötött stratégiai megállapodást a kormánnyal. Azóta a cég mintegy 15 milliárd forint beruházást hozott Magyarországra, árbevétele 87,5 milliárdról 106 milliárd forintra, az általa befizetett adó pedig 17,7 milliárdról 25 milliárdra nőtt.