Hivatalosan is nevet kapott a Plútó néhány képződménye

 

A Nemzetközi Csillagászati Unió hivatalosan is elnevezett tizennégy geológiai képződményt a Plútón. Az elnevezések a mitológiai alvilágnak, úttörő űrmisszióknak, történelmi pioníreknek, valamint a Plútóval és a Kuiper-övvel kapcsolatba hozható mérnököknek és kutatóknak állítanak emléket. Ez a hivatalos nevek első csoportja, amelyet a szervezet a Plútó esetén jóváhagyott.

Részben a NASA New Horizons missziójának csapata javasolta a neveket a szervezetnek a szonda és a törpebolygó randevúját követően. Másokat az átlagemberek vetettek fel az Our Pluto-kampány részeként, amelyet a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU), a New Horizons-projekt és a SETI Intézet indított.

A nevek egy részét nem hivatalosan a misszió kutatói használták is, hogy le tudják írni a Plútónak és legnagyobb holdjának, a Kharónnak első közeli felvételein feltűnő rengeteg régiót, hegyláncot, síkságot, völgyet és krátert. A várakozások szerint további névjavaslatok érkeznek majd be a szervezethez mind a Plútó, mind holdjai esetén.

Az elfogadott, hivatalos elnevetések

A Tombaugh Regio Clyde Tombaugh amerikai csillagász előtt tiszteleg, ő fedezte fel a Plútót 1930-ban az arizonai Lowell Obszervatóriumban.

A Burney-kráter Venetia Burney után kapta nevét, aki 11 éves kisiskolásként javasolta a Plútó nevet az újonnan fellelt planétának. Később matematikát és gazdaságtant oktatott.

Az első hivatalos elnevezések a New Horizons szonda 2015-ös adatai és képei alapján készített térképen. (Fotó: NASA/JHUAPL/SwRI/Ross Beyer)

Az első hivatalos elnevezések a New Horizons szonda 2015-ös adatai és képei alapján készített térképen. (Fotó: NASA/JHUAPL/SwRI/Ross Beyer)

A Sputnik Planitia hatalmas síkság, amelyet a Szovjetunió által 1957-ben felbocsátott Szputnyik-1, avagy az első űrszatellit után neveztek el.

A Tenzing Montes és Hillary Montes hegyláncok Tenzing Norgay és Sir Edmund Hillary előtt tisztelegnek, akik elsőként érték el a Mount Everest csúcsát és épségben haza is tértek.

Az Al-Idrisi Montes Ash-Sharif al-Idrisi arab térképésznek és földrajztudósnak állít emléket.

A Djanggawul Fossae hosszú, keskeny bemélyedések hálózatát takarja, amelyet a Djanggawulok után neveztek el. Az őslakos ausztrálok mitológiájában eme három lény alkotta meg az ausztrál tájat és telepítette rá a növényzetet.

A Sleipnir Fossa a skandináv mitológia erős, nyolclábú lovát idézi fel, amely Odint eljuttatta az alvilágba.

A Virgil Fossae Vergilius, az egyik legnagyobb római költő előtt tiszteleg.

Az Adlivun Cavus mély süllyedék Adlivun, az inuit mitológia alvilága utána kapta nevét.

A Hayabusa Terra nagyméretű földtömeg, a 2003 és 2010 között zajló, az első aszteroidamintát hazahozó japán űrszonda és –misszió előtt tiszteleg.

Hasonlóképpen, a Voyager Terra a NASA ikerszondái után kapta nevét. Az 1977-ben indított űrszondák bejárták a Naprendszert, ma pedig már a csillagközi űrt kóstolgatják.

A Tartarus Dorsa nevet kapott gerinc a görög mitológia alvilágának legmélyebb, legsötétebb mélysége, a Tartarosz előtt tiszteleg.

Az Elliot-kráter pedig James Elliot, az MIT kutatója után kapta nevét, aki a csillag okkultációk úttörő használatával tanulmányozta a Naprendszert. Többek között így fedezték fel a Uránusz gyűrűit, illetve a Plútó vékony légkörének első észlelését is ez a módszer segítette elő.

A New Horizons űrszonda jelenleg újabb célpontja felé tart: 2019. január elsején randevúzik a 2014 MU69 Kuiper-övi objektummal.