Vasárnap már minden Tesco kinyit

 

Ahogy ígérték, ma is folytatták a sztrájkot a Tesco dolgozói. Délután 18 áruházat be is kellett zárni emiatt, nem volt ugyanis, aki kiszolgálja a vásárlókat. Ahol nyitva maradtak, ott káosz volt. Sok helyen csak diákmunkások dolgoztak. A mára hirdetett sztrájk éjfélig tart. A munkavállalók fizetésemelést és létszámbővítést is követelnek. Hétfőn folytatódnak a tárgyalások.

Szinte üresen áll a polc a fogarasi úti Tesco áruházban. Letakarták a felvágottakat a a húsospultban, a tetejére pedig kitettek egy figyelmeztető táblát: “a mai napon technikai okok miatt a pult nem üzemel”. A kasszákba diákok ültek be a pénztárosok helyett.

A személyzeti bejárat előtt gyűltek össze az áruház dolgozói, stábunk ottjártakor épp a szakszervezeti vezetők tartottak nekik eligazítást a sztrájkkal kapcsolatos jogaikról. Kora délutánra 206 áruházból 27 be is zárt a sztrájk miatt: nem volt senki, aki kiszolgálta volna a vásárlókat. Az online vásárlási rendszer is akadozott. A honlapon arra figyelmeztették a vevőket: lehet, hogy a rendelés meg se érkezik.

A sztrájkot szervező szakszervezetek 25 százalékos béremelést követelnek. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke azt mondta: a Tesco nem fordít elég figyelmet a sztrájkbizottságra. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének vezetője rámutatott: 15 százalékos létszámbővítést is szeretnének.

Az áruházlánc munkaügyi ellenőrzésre is számíthat, mert állítólag több dolgozójukat is sérelem érte a sztrájk alatt. A Munkástanácsok Országos Szövetségéhez több ilyen visszajelzés is érkezett: a nem sztrájkoló dologozókat például túlóráztatták, vagy épp megpróbálták megakadályozni a munkabeszüntetést. A Tesco kommunikációs vezetője az M1-nek azt mondta: a sztrájk során a vállalat betartott minden szabályt.

Az áruházlánc hétfőn tárgyal ismét a szakszervezeti vezetőkkel: ekkor derül ki, hogy sikerül-e megegyezniük a bér- és létszám kérdésekben.

Szakszervezetek: példaértékű, sikeres a munkabeszüntetés

Sikeresnek és eredményesnek nevezték a Tesco dolgozók pénteken kezdődött országos sztrájkját a szakszervezeti vezetők, amely szerintük példaértékű összefogással valósult meg.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) közös sajtótájékoztatóján Budapesten Bubenkó Csaba a KDFSZ elnöke elmondta: országosan óriási a támogatottsága a munkabeszüntetésnek, mintegy 120 áruházban sztrájkolnak a munkavállalók. A dolgozók száma akik támogatták a kezdeményezést ezres nagyságrendű.

Karsai Zoltán, a KASZ sztrájkbizottságának elnöke azt mondta, hogy az eddigi tárgyalásokhoz képest hétfőtől “más típusú” tárgyalás kezdődik majd.