További két új tőkealapot hozott létre a kormány

 

A kormány két új befektetési tőkealapot indít, amelyek a közép-magyarországi és a határ menti vállalkozások fejlesztését segítik szeptembertől - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter.

A miniszter elmondta: a Széchenyi Tőkebefektetési Alap a hazai kockázatitőke-piac legaktívabb tagja, és a legnagyobb cégportfólióval rendelkező tőkebefektetője lett. A kormány döntött az alap tőkéjének 8 milliárd forintos megemeléséről, és arról, hogy a befektetési időszakot 2025 végéig, futamidejét pedig 2030. december közepéig meghosszabbítja. Emlékeztetett: az alap 2011 és 2016 között összesen 14 milliárd forintos kerettel rendelkezett, öt év alatt 94 tőkebefektetésen keresztül 89 magyar vállalkozás fejlődéséhez és működéséhez tudott forrást biztosítani, összesen 12,8 milliárd forintot fektetett be, amihez mintegy 4,5 milliárd forint magánforrást is be tudott vonni.

A miniszter bejelentette: a tőkealapot működtető Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. emellett két új tőkealap kezelését is hamarosan megkezdi. Közülük az első, 8 milliárd forintos keretösszeggel az Irinyi II. Kockázati Tőkealap a közép-magyarországi régió vállalkozásait támogatja majd befektetéseivel, és a kormány által elfogadott iparfejlesztési stratégia, az Irinyi Terv legfontosabb nemzetgazdasági céljainak elérését segíti. Olyan hazai kis- és középvállalkozásokat támogat majd, amelyek tevékenységükkel hozzá tudnak járulni az iparfejlesztéshez. Kiemelt figyelmet kapnak az Ipar 4.0-nak megfelelően működő innovatív vállalkozások  - mondta el a miniszter.

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt másik új alap lesz a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap, ez 20 milliárd forintos keretösszeggel kezdi meg a működését. Ezzel az alappal a Magyarországgal szomszédos Kárpát-medencei országokban működő, terjeszkedni kívánó, innovatív vállalkozások számára kíván a kormány tőkebevonási lehetőséget nyújtani. Fontos feltételként emelte ki a miniszter, hogy a cégek befektetéseinek Magyarországon kell megvalósulniuk, a nemzetgazdaság érdekeit kell szolgálniuk.

A miniszter arról is szólt: a kormány szeretné elérni, hogy a hazai kis- és középvállalatok egyre nagyobb számban tudjanak megjelenni a Budapesti Értéktőzsdén. Ezért egy új tőkealap, a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap felállításáról is döntött a kormány, amely összesen 20 milliárd forintos keretösszeggel működik majd, az alapkezelő kiválasztásáról szóló pályázati felhívás várhatóan szeptemberben jelenik meg.

Varga Mihály megállapította: a magyar gazdasági növekedés üteme az elmúlt években 3 százalék körül alakult, és idén lehetőség van még ennél is magasabb, 4 százalék feletti bővülésre. Az eddig elért teljesítményt ismerte el a Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő azzal, hogy pénteki döntésével az eddigi stabilról a felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította a magyar államadósság osztályzatának kilátását – emlékeztetett a nemzetgazdasági miniszter.

Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára elmondta: a tőzsdefejlesztési alap nyertes alapkezelőjétől azt várják majd, hogy évente 4-8 kis- és középvállalkozás (kkv) tudjon bekerülni a tőzsde speciális platformjára.

Közölte: kidolgozták a tőzsdére lépés segítésében a kkv-kat támogató szakmai keretrendszert is, ennek pénzügyi hátterét biztosítja a Nemzetgazdasági Minisztérium a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) forrásaiból finanszírozott támogatási programja. A hazai kis- és középvállalkozások tőzsdei ismereteinek növelését segítő felhívás a napokban nyílt meg 1 milliárd forintos keretösszeggel – fűzte hozzá.